Languages

Search form

    Esély bál: köszönet a mindennapok könnyebbé tételéért

  • 2011. Október 12.
    0 hozzászólás

    A sérült gyerekekkel foglalkozó gyergyószentmiklósi székhelyű, de a Gyulafehérvári Caritas keretében működő Esély Program, idén is mulatságra hívta támogatóit, ily módon köszönve meg nekik az évek során tanúsított együttműködést, segítséget. Az ötödik Esélybálon a gyerekek fejlődésének elősegítésében kiemelkedő szerepet játszó belső munkatársakat is díjazták.

    „Aki jót akar tenni valaki mással, apró részletekben kell tennie” – a William Blake idézetet időszerűsége miatt is választotta idei rendezvénye jelmondatául a Caritas Esély Programja. Munkatársai, a mottó üzenete által, nem csak eddigi, de a jövőbeni támogatók figyelmét is arra szeretnék felhívni, hogy a legcsekélyebb melléállás, a legkisebb segítség is sokat jelenthet a fejlesztést, foglalkoztatást igénylő, beteg embertársaknak, a külső hozzájárulás pedig szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy a felújítás alatt álló székházban minél hamarabb elkezdődhessenek a foglalkoztató tevékenységek.
     
    Az Esély Alapítvány Mosoly földje programja 2002-ben jött létre, küldetése a halmozottan sérült és mozgáskorlátozott gyerekek, fiatalok és családjaik életének teljesebbé tétele. A fejlesztő- és gyógytorna foglalkozások sokaknak segítettek könnyebbé, vidámabbá tenni a mindennapokat. E cél hatékonyabb megvalósulása érdekében, megőrizve jellegét, 2009-től a Gyulafehérvári Caritas védnöksége alatt, Esély Program néven fejti ki tevékenységét továbbra is Gyergyószentmiklóson. A program keretében jelenleg 29 halmozottan sérült gyermek fejlesztésével foglalkoznak és több mint negyven mozgásában korlátozott gyermek és fiatal számára tartanak gyógytornát.
    „Idén 15 éves az Esély Alapítvány, 5-ik alkalommal tartottuk meg az Esély bált – a kerek évfordulók arra késztettek minket, szervezőket, hogy ezúttal ne kifele tekintsünk, hanem saját magunkról tartsunk mustrát. Azokat a személyeket méltattuk, akik az elmúlt években éltették a programot” – mondta el lapunknak Pupák Felméri Zsuzsa programvezető. Munkásságáért elismerő oklevelet és emlékplakettet vehetett át Molnár Judit, az Esély Alapítvány alapítója, Madaras Erzsébet könyvelő és Török Bernadett projektmenedzser – Caritas Szociális Gondozás, aki az új székház-épület feljavításának velejáróit vállalta fel.
    Az Esély bálon „időutazás” során nyerhetett betekintést a közel 200 résztvevő a program tevékenységeibe. A vetítésen felvillantott múltbeli mozzanatok, események felidézésével a sérült gyerekek fejlődéséről is képet kaptak, ugyanakkor bemutatásra kerültek a jövő lehetőségei is. A gyerekek ezúttal is előadással készültek, közösen a Hóvirág Néptáncegyüttes Topánka nevű utánpótlás csoportjával. A bemutató után elkezdődött a hajnalig tartó mulatság – a jó hangulatú bálon sérült gyerekek, szüleik, a meghívottak és a szervezet közössége egy nagycsaládként ünnepelt.
    Az idei bál védnöki tisztségét Borbély Andor és felesége, Izabella látta el, akik szülőként és támogatóként is állandó kapcsolatban állnak a programmal. (Pethő Melánia)

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás