Languages

Search form

    A hit belső látás

  • Bymartonk
    In
    Oct 31, 2018
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mk 10,46-52

    Heti gondolat október 29 - november 3.:

    Az evangéliumi rész beszámolója szerint Bartimeus testi látását elveszítette ugyan, de lelkében annál inkább kifejlődött az a belső látás, amit hitnek nevezünk. A hit ugyanis belső látás. Látása annak, hogy Isten nemcsak létezik valahol messze távol, hanem JELEN VAN a mindennapok eseményeiben. Egészen közel jön, csak észre kell vennünk a lehetőséget, fel kell ismernünk az „alkalmas” pillanatot. A vak ember, Timeus fia, Bartimeus ott ül az út szélén. A nevének jelentése: a nagyrabecsült fia. Gondoltunk már arra, hogy tulajdonképpen mi is bartimeusok vagyunk? Nagyra becsültek Isten szemében…

    Amikor a hitünk elfogy, vagy éppen nincs, különféle „eltorzulások” lépnek fel és vaksághoz vezetnek:

    A hit elveszítésének vagy hiányának egyik „eltorzulása” a fösvénység. A fösvény ember vak – és nemcsak fizikai értelemben. Látja az aranyat, de nem látja a gazdagságot. Ül a pénzén és gyűjt, hogy legyen. Állandóan sír, mindenkinek panaszkodik, hogy milyen szörnyű az élet, milyen sok a nehézség, mi lesz a vége, ha minden ilyen rossz irányban halad. Siratja a múltat, ami semmivel sem volt különb a jelenénél, csak már elfelejtette. S várja szomorúan a semmit sem ígérő jövőt. Elfelejti, hogy a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtunk … Bartimeus hallott már Jézus gyógyításairól. Nem volt süket, csak vak! Hitt a csodában. Hiszünk-e mi még a csodákban? Vagy csak ülünk az út szélén, és kesergünk a szomorú múlt, a borzalmas jelen, és a semmit sem ígérő jövő között?

    Hitünk hiányának vagy megfogyatkozásának másik véglete a pazarlás. A pazarló az, aki nem értékeli kellőképpen mindazt, amit ajándékba kapott. Nem tudatosítja eléggé, hogy minden ajándék! Az élet, és minden, amit vele kaptunk! Ajándék az egészség, amire vigyáznunk kell. Ajándék a szülő, a gyermek, a munkahely, az otthon, az étel. Ezeket akkor vesszük észre, amikor már elveszítettük. Amikor nem vesszük észre értékeinket, sőt azt, hogy MINDEN EMBER ÉRTÉK, akkor pazarolunk. Értékeljük egymást?

    Hitünk megfogyatkozásának jele az is, ha csak és kizárólag önmagunkban vagy/és az ember által elért eredményekre támaszkodunk. A tudomány művelése nem rossz, hiszen ezt bízta ránk Isten a teremtés pillanatában. Teremtenünk kell, csak nem szabad elfelednünk azt, hogy akkor teremtünk jó dolgokat, ha Istennel teremtünk és nem hagyjuk ki Őt semmiképp életünk játékából!

    A hit hiánya azt is eredményezheti, ha kezdünk együtt élni megrögzöttségeinkkel, bűneinkkel. Valaki két évtizedet töltött börtönben. Amikor kiengedték, azt kérte: engedjék vissza, mert már nem tud kint élni. Kinevették. Ő pedig betört egy üzletbe, csak azért, hogy újra megszokott helyére, társaságába kerülhessen. Szenvedélyek, bűnök rabságát is meg lehet szokni. Lehet velük „békésen együtt élni”. Sorolhatnánk a példákat.

    Valóban meg akarok gyógyulni beteges vagy túltengő képzeletvilágomból? Elfojtott indulataimból? Szenvedélyeimből? Vakságomból? Agyonlapító magányomból? Én tudom csak, hogy mivel, kivel élek békés – talán nem is olyan békés! – együttélésben, rettenetes „édes-kettesben”.

    Akarok gyógyulni? Ez nem szónoki kérdés, hanem Jézus kérdése minden Bartimeus gyermek felé. Bartimeusnak egy rövid mondatába került. Igaz, hogy hosszú vakság előzte meg, de a gyógyulás egy pillanat alatt következett be, mert megelégelte vakságát, és döntött.

    Én is dönthetek. „Alkalmas” időben!

    (Sajgó Balázs)