Languages

Search form

    Isten szabad embereknek álmodott meg bennünket

  • Bymartonk
    In
    Apr 01, 2019
    hozzászólás

    Heti gondolat április 1–7.:

    A Szentírás egyik legismertebb szakasza segít bennünket a következő héten Istennel való kapcsolatunk mélyülésében. Ez a szakasz a tékozló fiú története.

    Amikor Jézus példabeszédet mond, abból kell kiindulnunk, hogy ezekben a jóságos, szerető, irgalmas és mennyei Atyáról beszél. A példabeszédek által Őhozzá akar közelebb vinni. Azt szeretné, hogy ismerjük fel a „Tékozló”, vagyis szeretetét fecsérlő és pazarló Isten képét. Ez nem jelenti azt, hogy tetteinknek nincs következménye – sőt: amikor rossz tetteink következményét viseljük, Isten azokban is velünk van, azokon is végigvezet, hogy tanuljunk belőlük. Ez történik elsősorban a tékozló fiú történetének fiatalabb szereplőjével, aki kikéri az örökséget.

    Ennek értelmében, amikor a kisebbik fiú kikéri az örökséget, nem tesz mást, mint azt, hogy atyját holttá nyilvánítja. Az örökséget ugyanis a szülő halála után osztják. Ez számunkra azt jelenti, hogy tékozló gyermekekké, emberekké válunk abban a pillanatban, amikor Istent az életünkből kizárjuk és holttá nyilvánítjuk. Annyira önállókká válunk, hogy kizárjuk Őt az életünkből. Ekkor még nem vagyunk egyáltalán tudatában annak, hogy Isten nem akarja elvenni önállóságunkat fejlődésünkben, hanem szabad embereknek álmodott meg. Ez azt jelenti, hogy növekedésünket, önállóságunkat akarja, de úgy, hogy közben Szentlelkének sugallataival kísér, mert Őáltala, Ővele és Őbenne gyorsabban haladunk a teljesség felé. Amikor az igazi felnőttség felé vezető útról kizárjuk az Ő mindentudó és gondviselő segítségét, akkor máris eltértünk velünk kapcsolatos álmától. Magunktól akarunk fejlődni, önállósodni és felnőtté válni. Ez az önfejűség pedig eltávolít Istentől, magunktól, sőt embertársainktól is.

    Isten nemcsak kiadja az örökséget, hanem megengedi, hogy végigjárjuk azt a poklot, amelyet mi teremtünk magunknak. A jó hír ebben az, hogy ott is Velünk van, csak mi nem látjuk – az eltávolodás következtében. Amikor azonban serdülő makacsságunk legmélyére érünk, akkor következik a „magábaszállás” lépése. Ekkor sejtjük meg, hogy a poklunkban is ott van az Isten, de nincs bátorságunk szemébe nézni. Ez a szégyenérzet nehezen enged megfordulni, de az embernek itt döntenie kell: vagy megfordul és visszatér eredeti középpontjához (lényének centrumához!), vagy a semmibe hull. Isten még ezen a ponton is ad erőt, felvillantja arcát – és akkor dönteni kell. Nem mindenki dönt úgy, hogy visszatér… L. Ez az a titok, amelybe nem látunk tovább.

    A visszaút sem könnyű, de lépésenként megtehető. A kenyeret nem egyből kell felfalni, hanem falatonként esszük! smiley

    Ezután következik az a tapasztalat, amikor újra nem értjük Istent. Már vár és átölel. Sőt, ünnepet rendez. Ingyenes kegyelem. Amikor az ember ezt megtapasztalja, elkezd ő maga is ingyen szeretni. Még nem teljes ez, de legalább elkezdődik az út…

    A nagyobbik fiúk ezt nem értik. Ők mindig hűségesen, az Isten közelében vannak. Mindent teljesítenek, és ezért nem akarják elfogadni, hogy Isten ünnepet rendez a Hozzá visszatérőknek. Amint a történetből kiderül, mindez azért van, mert mindennapi munkájuk és szolgálatuk végzése közben szívükben már régen eltávolodtak Istentől, a megszokás rabjaivá váltak. Isten közelében tékozolnak, és ezért nem tudják elfogadni Isten ingyenes szeretetét. Pedig ez a történet kifejezetten Istenről szól. A jó Istenről, akit Jézus így mutat be. S ha Ő mondja, akkor én hiszek Neki. Te igen? smiley

    Sajgó Balázs