Languages

Search form

    Karácsony készül, emberek! (2.)

  • 2019. December 19.
    hozzászólás

    A Gyulafehérvári Caritas munkatársainak történetei

    Ha közeledik karácsony vissza-visszatér az emlék: az a két alma, aminél tán nincs is értékesebb ajándék.

    Beteggondozóként sok háznál megfordultam, sok embert ápolhattam. Volt köztük egy házaspár, a nénike fél oldalára bénult, őt forgatta, takargatta, lábát súrolgatta férje, akinek gerince összecsúszott, járása nehézkessé vált, minden lépésnél gyűrte a szőnyeget. Kicsi nyugdíjból éltek a nagyablakos házacskájukban, sok tűzifa kellett volna a kifűtéséhez, így inkább megbékéltek a hideggel.

    Napi szinten jártam hozzájuk, négy éven keresztül minden hétköznapon, és gyakran hétvégén is. A bácsi zokszó nélkül tűrte, hogy feleségét kell szolgálnia annyira, hogy ha felültette, ült, ha lefektette, feküdt az asszony. Nem panaszkodott, saját fájdalmairól nem beszélt. Szívesen mentem hozzájuk, s volt, hogy vittem kicsi élelmiszert otthonról. Szerették a hazait. Amikor az önkormányzattól megkapták az élelmiszertámogatást, kezembe nyomott az ember egy kiló lisztet: amikor sütnek olyan házi kenyeret, hozzon nekünk is belőle.

    Karácsonykor, amikor mentem, mindig örömmel, ajándékkal vártak. Ha a szomszédasszony bevitt pár cukorkát, azt tették félre nekem, ha az sem volt, akkor a kerti almafáról tartogattak két gyümölcsöt, hogy nekem adhassák. A legszebb két almát adták, akkora örömmel, hogy annál értékesebb ajándékot én el sem tudtam volna képzelni.

    Aztán egyszer, amikor elmentem Svájcba, az idős házaspár öregotthonba került. Számon tartottam sorsukat, tudom, a néni meghalt, a bácsi másik otthonban lakik. Készülök őt meglátogatni, elmondani neki, hogy idén is gondolatban velem van az ünnepen.

    Teleki Erika

    SZÓLJON HOZZÁ

    Hozzászólás