Karácsony készül, emberek! (5.) - Gyulafehérvári Caritas

Languages

Search form

    Karácsony készül, emberek! (5.)

  • 2019. December 23.
    0 hozzászólás

    A Gyulafehérvári Caritas munkatársainak történetei

    „Eszközök vagyunk azok kezében, akik akarnak adni” – így fogalmaz András Ildikó caritaszos munkatársam, és sokan értünk a szóból. A legfrissebb élmény Gyergyóalfaluhoz kötődik, mintha a szent három napot hozták volna karácsony elé. Az elmúlt csütörtökön az Egymillió csillag a nélkülözőkért karitatív akcióból gyűlt pénzből vásároltak és szállítottak házhoz az adományokat. Ötvennyolc helyre kopogtattak be a piros kabátosok, és az ajándékcsomagban volt a liszt, cukor, olaj, pástétom mellett szaloncukor, sütemény és kávé is – mindenből egy kicsi, hogy mindenkinek ünnep lehessen az ünnep. Aztán egy családhoz kétszer tértek, másodszor kisgyerekruhák képezték az ajándékot. Azokat is adományként kapták, és egyszerű ok miatt vitték épp ehhez a családhoz: mert a gyermekek csórék voltak. A Caritas-munkatársak, akik tudomást vettek a helyzetről, hiszik, hogy jövőben az Egymillió csillagból jut meleg ebédre is, és bár naponta egyszer jóllakhatnak a fagyoskodó emberpalánták. Hiszik azt is, hogy az ilyen cselekedet iskola mindenkinek, aki részt vesz benne.

    Pénteken újra összegyűltek az „eszközök”, azt is mondhatnánk, hagyományt ápolni. Tavaly valósult meg először a sokéves álom, Caritas-munkatársak és az egyházi szeretetszolgálat-csapat, a Vincések töltött káposztát készítettek a községben lakó idős, egyedül élő, beteg embereknek. Idén sem adták alább, s míg tavaly 225 házat töltött meg káposztaillat, idén 290 helyre jutott a finomságból. Az öt töltelékből álló adag mellett volt még csokoládés kekszcsomag, bejgli, szaloncukor, kenyér és egy-egy fenyőág is – szeretetettel feldíszítve.

    Vállalkozók, magánszemélyek pótoltak az ajándékba, sokan nevüket se diktálták fel a listára, és nem akarták tudni azt sem, kinek jut az ő adományukból. Jó helyre megy, tudják ezt biztosan, bíznak azokban, akik pénteken összerakták és megfőzték, szombaton dobozolták, vasárnap pedig házhoz hordták a finomságokat. Volt, aki az adományért adományt adott cserébe, volt, aki örömmel köszönte, és egy tábla csokival hálálkodott érte, várt a jótékonykodók érkezésére. Ők azok, akikre számíthat az is, aki magára maradt, az is, aki senkit sem várhat. Sok helyen ugyanis zárva volt a kapu. Szakács Teréz, aki otthoni beteggondozóból lett önkéntes, tudta, hol van a retesz, hogy kell megemelni a kaput, hogy nyíljon. Célba ért az ajándék, és elégedetten mondta: „ha tudjuk, valaki otthon van, záros kapu nem létezik a Caritasnak.”

    Jó érzés jót tenni, valakire, akit lehet, nem is ismerünk, áldást kérni. Eszköznek lenni jó akkor is, ha otthon a család hiába kérdezi, mi mára az ebéd, ha bejgli nem jut nekik, mert éppen öt darab kellett még a csomagokba, és jó akkor is, ha a lisztet-cukrot házhoz hordó asszony még nem tudja, miből fog ő süteményt sütni. És tudják mi a legjobb? Amikor a segítőkhöz segítségre szorulók jönnek, ajándékot hoznak versben, énekben, csillogó szemekben. A szent három nap egyikén Böjte Csaba nappali foglalkoztatójában járó gyerekek ünnepi műsort hoztak a gyergyószentmiklósi caritasosoknak. Juhász Gyulától is idéztek: „Bizalmas szívvel járom a világot,
    S amit az élet vágott,
    Behegesztem a sebet a szívemben,
    És hiszek újra égi szeretetben,
    Ilyenkor decemberben.”

    Balázs Katalin

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás