Languages

Search form

    Lógj a családoddal, ne a mobiloddal!

  • Helyszín: Székelyudvarhely
    2018. Június 16.
    0 hozzászólás

    Ezzel a mottóval került megrendezésre az első mobilmentes nap Székelyudvarhelyen. A június 10-i eseményre a Gyulafehérvári Caritas Kossuth utcai székhelyén kis- és nagycsaládok jelentkezhettek, akik okos eszközeiket megőrzésre hátrahagyva cserébe színes tevékenységek közül válogathattak.

    A “kihívást” végül 39 család vállalta be, akik a 3-5 órás program során sütizhettek, társasjátékozhattak, fizika kísérleteket tekinthettek meg, múzeumpedagógiai foglalkozáson és meseolvasáson vehettek részt, csocsózhattak, bowlingozhattak, mesefilmet nézhettek 3D moziban, biliárdozhattak vagy éppen kvízkérdéseket válaszolhattak meg.

    Már-már elcsépelt közhely, hogy a jelenlegi rohanó világban, amelyben élünk, nem figyelünk egymásra. Még azokra sem fordítunk elegendő gondot, akik a legközelebb állnak hozzánk, akik a legfontosabbak számunkra, akik szó szerint az életünk részét képezik. A résztvevőknek éppen ezért kifejezetten egymásra hangoló, az összetartást erősítő családi programokat kínáltunk fel. Emellett gondoskodtunk róla, hogy legalább egy kis időre csak egymással törődjenek, ahol még a telefonjuk sem zavarja meg őket.

    Köszönjük a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány, a helyi cégek és magánszemélyek támogatását.

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás