Languages

Search form

    Merjetek álmodni!

  • 2013. Október 31.
    Címkék: 
    hozzászólás
    Merjetek álmodni!

    Szép emlékek. Az egész ott kezdődött, hogy 2011. nyarán eldöntöttem, hogy szeretnék utazni, önkénteskedni. Mindig is vágytam arra, hogy elmenjek más országba megismerni más embereket, kultúrákat.

    A Gyulafehérvári Caritas önkénteskoordinátora felajánlott egy helyet Ausztriában, ahol nyáron táborok vannak sérült gyerekek számára, nagyon megörültem és rögtön igent is mondtam. Mivel gyógypedagógiát tanulok, így még inkább örültem a lehetőségnek. Voltak félelmeim, hogy nem fogok tudni beszélgetni velük németül, és hogy csalódást fogok okozni. Vagyis hogy nem leszek elég, nem fogok tudni segíteni.

    Az egy év hamar eltelt és én a St. Isidor, Kinderdorf-ba (gyermekfalu) kerültem tele félelemmel, boldogsággal, kíváncsisággal. Az első napok elég nehezek voltak. Nem tudtam megjegyezni a neveket, ha egyedül voltam folyamatosan rossz villamosra ültem fel, mindig mindent kellett kérdezzek, nem tudtam, hogy mi hol van, sőt még a saját szobámat is nehezen találtam meg... de kis idő után belejöttem.

    Mivel nem egészen jó a német nyelvtudásom, ezért többször is el kellett mondaniuk dolgokat, de ez nem volt probléma. Az emberek nagyon türelmesek voltak, legalábbis türelmesebbek, mint én magamhoz. Gondolok itt a többségre, de volt egy olyan hiperaktív lány aki odajött hozzám és nagyon mérgesen odaszólt, hogy „Te nem értesz semmit!!!”. Azonban többen is voltak, akik próbálkoztak a magyar nyelvvel, és meg is tanultak pár szót, kifejezést.

    Hat hetet voltam ott, és minden hét más volt, más gyerekekkel. Az első és harmadik héten sérült gyereket egyedül nevelő anyáknak és gyerekeiknek, a második héten kerekesszékeseknek, a negyediken gyerekeknek volt intenzív terápiás hét, az ötödik héten pedig intenzív családterápiás hét. Az utolsó, hatodik héten nyaralás volt fiatalok részére.

    Minden hét másképp volt nagyon jó. Az első, harmadik és ötödik hét a szülőkkel nagyon családias hangulatú volt és ezt már csak fokozta a tábortűz, grillezés, családos-csapatverseny. A kerekesszékeseknek szervezett ergo-, fizio-, hidro-, lovas- és logoterápiák is különösen érdekesnek bizonyultak. A két nyaralós hét pedig csak a mókáról, kacagásról, kirándulásokról, meglepetésekről szólt. És egyik hétről se hiányoztak a játszóterek, játékok, strandolások.

    A fiatalok, az ott tevékenykedő segítők nagyon barátságosak voltak. Hála nekik, a szabadidőmben  nagyon sok új dolgot láttam, sokat szórakoztunk az esti kártyázások, sörözések, bulik, mozi, kirándulások révén.

    Amiben nagyon csodálom őket, az a profi szervezettség- minden apró dolog ki van osztva- a pontosság, és ami még nagyon tetszett, hogy a gyerekeknek volt egy fiatal „felügyelőjük”. Ezáltal a szülők nyugodtabbak lehettek, hiszen valaki mindig figyelt a gyerekre. Lehetett volna úgy is, hogy külön személyek figyelnek a rendre, pelenkázásra, tisztálkodásra, etetésre, főzésre, mosogatásra, éjjeli alvásra, játékokra, mosásra. De mindenki mindent csinált, és ezáltal sokkal személyesebb volt.

    A hat hét alatt közelebb kerültem a sérült gyerekekhez, akiket nagyon megszerettem. Hiszek abban, hogy még viszontlátom őket, és hogy nagyon boldogok lesznek az életben.

    Köszönöm szépen az önkéntes koordinátornak a segítséget, bátorítást, és a tábor programfelelősének, hogy mindig számíthattam rá! Akik olvasták a beszámolómat, azoknak üzenem, hogy merjetek álmodni, terveket szőni! Ha pedig kapcsolatban vagytok a Caritasszal, akkor minden lehetőséget használjatok ki, mert számtalan felejthetetlen élményben lehet részetek, akkor is ha nem éppen Ausztriában, hanem itt Romániában, Csíkban!

    Jakab Emese

    SZÓLJON HOZZÁ

    Hozzászólás