Languages

Search form

    Mindenki valamiért született

  • Bymartonk
    In
    Dec 18, 2017
    0 hozzászólás

    Heti gondolat december 18-25.:

    Szombathy Viktor, felvidéki magyar író egyik novellájában Istenes András azt a feladatot kapja, hogy három fenyőt vágjon ki az erdőben karácsony napjára. A fiatal erdőmérnök szigorúan megtiltotta neki, hogy akár csak eggyel is többet kivágjon. Az egyik az iskoláé lesz, a második a mérnöké, a harmadikat meg Istenes András családja kapja.

    András már értesült róla, hogy az orvos és a jegyző drága pénzen hozat magának fát a városból, a plébános is intézkedett már, hogy legalább egy kisebb fenyő jusson valahogy a templomba, de a kis falu többi családjának bizony idén nem lesz fenyőfája. Miután kivágta a három fát az erdőben, Istenes András visszatért a faluba, beadta a fákat az iskolába és a mérnöknek, a magáéval meg elindult hazafelé. Az emberek sorban megállították, s panaszkodtak, hogy nekik nem lesz se fájuk, se karácsonyuk. András megsajnálta őket, s egy-egy ágat vágott a fejszéjével mindenkinek a magáéból. Mindenki becsülettel meg is köszönte neki. Mire hazaért, a gyönyörű fenyőből alig maradt valami. Az egyik kezében a fejszével, a másikban a kis ágacskával állított be a házukba, s felesége mosolyogva kérdezte meg tőle, hogy hogyan is bírta azzal az irdatlan nagy fejszével azt a kicsiny ágat kivágni? Istenes András pedig azt válaszolta, hogy bizony nagy ügyesség kellett hozzá. A fából csak ennyi maradt, mert ma én voltam a karácsony az emberek számára, engem jelölt ki az Úr.

    Engem jelölt ki az Úr – mondhatta egykor Keresztelő János is. És tudta, mit kell tennie: sem többet, sem kevesebbet, mint amire kijelölte az Úr. Nem könnyű ez, de nem is lehetetlen.

    Advent végéhez közeledve, és az Ünnepre készülve jó tudatosítani, hogy az Úr engem is kijelölt valamilyen feladatra: engem jelölt ki az Úr, hogy társa, barátja legyek a magányosoknak, akik egyedül készülnek az ünnepre, vagy hogy odafigyeljek a szomorkodókra. Van, aki azért született, hogy könnyítsen mások szenvedésén, vannak, akiknek az a hivatásuk, hogy imára kulcsolt kezek legyenek ebben a pogány világban. S ha úgy érzed, hogy semmi értelme ittlétednek, tedd össze szépen két kezed és ne hagyd abba. Mindenki valamiért született.

    A történetben Istenes András menet közben jött rá, hogy mire jelölte ki az Úr. Ahhoz el kellett indulnia, és közben kellett figyelnie. ELINDULNI ÉS FIGYELNI. Amíg nem indulunk el, amíg nem hozunk meg egy döntést, és nem tesszük meg az első lépést, addig bizony a következőt sem fogjuk látni. Elindulni és figyelni. Ha e kettőt együtt tesszük, tudni fogjuk, hol tartunk és hol a helyünk.

    Akkor megszületik bennünk az az öröm, amelyet senki és semmi nem képes megadni, csak az az Úr, aki engem – és téged – kijelölt valamilyen feladatra.

    Ennek a feladatnak a megtalálása, majd az ebben való öröm tart meg, ami nem egy statikus, mozdulatlan valami, hanem egy állandóan felém közeledő, dinamikus és személyes valóság: Isten.

    Az Ő újra megszületését kívánom mindannyiunknak, 2017 karácsonyán!

    Szeretettel,
    (Sajgó Balázs)