Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Apr 06, 2020
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 27, 11-54

    Heti Útravaló április 5-11., Virágvasárnapi Útravaló, Nagyhét – Jézus szenvedéstörténete:

    Többször elgondolkoztam azon a kérdésen, miért is van, hogy sokan az emberek közül nem vagy kevésbé szeretik a húsvétot és inkább a karácsony ünneplését részesítik előnyben.

    Ez év elején egy érdekes eszmefuttatás született meg bennem, amely egyre erősebben bebizonyosodni látszik így – a nehezebb időszakban, amikor valamiképpen szembe kell(ene) néznünk azzal a titokkal, amelyet megfejteni nem lehet (és nem is kell!): a szenvedés misztériumával. Virágvasárnap (más szóval a Szenvedés Vasárnapja) különösen is erre hív meg minket.

    Amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe, a tömeg ujjong, mert egyre többen azt érzik, hogy eljött a Messiás és teljesíti földhözragadt emberi elképzeléseiket. Ezt a Jézust tényleg hajlamosabbak vagyunk szeretni, aki azt tenné, amit mi szeretnénk…

    Karácsonykor talán még készek vagyunk befogadni a Gyermeket, de hogy ennek a Gyermeknek a szeretete növekedjék bennünk, arra már nem vagyunk annyira hajlandóak. Miért? Egyszerűen azért, mert a Gyermek elfogadása még nem olyan nehéz – ezért is van, hogy inkább a Karácsonyt szeretik az emberek – utána egy évig eltűnnek a keresztény ünneplések nagyrészéről…

    A Gyermek azonban felnőtt, és amikor megjelenik, akkor már nemcsak a gyermekké lett Isten követésére hív meg Urunk, hanem sokkal többre: elfogadod a szenvedő Istenarcot? Követsz engem a szenvedésben is?

    A szenvedést Ő sem magyarázta meg, nem bocsátkozott filozófiai eszmefuttatásokba, hanem elvállalta és végigjárta a nehéz utat. Ezzel nemcsak arra mutatott rá, hogy mindez lehetséges, hanem arra is, hogy szenvedés és próbatétel nélkül nincs Húsvét, nincs feltámadás.

    A szenvedés titkába csak szenvedve lehet behatolni. Szenvedés közben értjük meg a szenvedőt. Előbb-utóbb mindenki szembetalálja magát vele – lehet, hogy ez időszakban jobban utolér.

    Nagyhét kezdetén Jézus biztat: Ne féljünk! Igaz, hogy inkább szeretjük Őt a jászolban, de most nem azt az időszakot éljük. Ez a Szenvedés Hete (és lehet, nemcsak egy hét!), de ebben is velünk van. Hiszen végigjárta a keresztutat. Értem is.

    Én megteszem Őérte? Ez egy alkalom, hogy közeledjek a Megfeszített arcához és átadjam magam Neki! Újra!

    Áldott Nagyhetet!

    Sajgó Balázs
    Lelki Igazgató

    Bymartonk
    In
    Mar 30, 2020
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 11, 1-45

    Heti útravaló március 29 - április 4.:

    Lázár feltámasztásának története nem rövid, ezért érdemes végigolvasni ahhoz, hogy a következő gondolatokat teljesebben érthessük:

    Lázár, Mária és Márta Jézus barátai voltak. Az emberré vált Isten is szomjazza a barátságot. Barátok azok, akik közelebb kerülnek egymáshoz. Aki Jézusra többet figyel, aki többet olvassa szavait és tetteit a Szentírásból, közelebb kerül Hozzá – a barátja lesz: Isten barátja lesz. Talán ebben az új és érdekes időszakban még nagyobb lehetőséget ad, hogy közelebb kerüljünk Hozzá. Gondoltam erre?

    Többet imádkozhatok másokért, mint eddig. Mária és Márta üzennek Jézusnak: „akit szeretsz, beteg” (Jn 11,3). Közel állnak Jézushoz, nem félnek megkérni Őt. Aki érzi Isten erejét, „tovább is küld” belőle azoknak, akiknek éppen nagyobb szükségük van. Ha közelebb vagyok Istenhez, igazibb közvetítő, közbenjáró lehetek. Gondoltam erre?

    Többször van az, hogy imát mondok másokért. Azonban imát mondani másokért és igazán imádkozni másokért – nem ugyanaz! Emberek mondják el, hogy évekig imádkoznak valakiért és nincs eredmény. Ilyenkor feladják, mert „Isten nem hallgatta meg imádságaikat”. Bármennyire furcsa lesz, amit most írok, mégis jó lenne jól érteni: amikor sokat imádkozom valakiért, igazán akarom az ő javát? Hogy jobban értsük a kérdést, egy anekdota jut eszembe: egy özvegy többször kimegy férje sírjához. Siránkozik: miért hagytál el, miért nem jössz vissza? Egyik alkalommal egy vakondok kezd turkálni lábainál. Erre megijed, és ezt mondja: ejsze, még viccelni sem lehet… J Komolyra fordítva a szót: sokszor megígérjük másoknak, hogy imádkozunk értük, de vajon mennyit tartottunk be ezekből az ígéretekből? Félreértés ne essék: azt szeretném kihangsúlyozni csupán, hogy sokszor inkább felszínes és nem igazán őszinte a másokért végzett ima. Nem gondolom komolyan… Ez az időszak egy esély arra, hogy őszintébben imádkozzak másokért. Betarthatom régen tett ígéreteimet is…

    Isten időzítése más: Jézus nem indul rögtön, amikor üzennek Lázár betegségéről. Emberileg nézve: elkésett. Isten szemszögéből másként áll a dolog! Annyi vírus volt az elmúlt években, ami talán több életet is kért, mint ez a mostani. Mostanig. De Isten ezzel a koronavírussal koronázza meg az előbbieket. Most jobban figyelhetünk Rá, több időt kaptunk Rá. Közelebb kerülhetünk Hozzá, Aki MINDIG közel van, csak nem igazán tudatosítottuk. Barátai lehetünk, mert erre hív.

    Válaszolok végre Neki úgy igazán? Nemcsak szavakat ismételgetve – bár ez is nagyon fontos! – hanem egész lényemmel, lelkemmel, életemmel…

    Áldott Hetet!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Mar 25, 2020
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 9,1-41

    Heti útravaló március 22-28.:

    Egyszer valaki arról számolt be, hogy amikor tüdőbajban szenvedett, a betegágyánál hevesen vitatkoztak látogatói, hogy ki és miért küldte rá a betegséget. A Sátán, hogy megbüntesse, vagy az Isten, hogy megpróbálja… Amíg ők vitáztak, érezte, hogy torkig van az Istenükkel és a Sátánukkal egyaránt. Őt nem az érdekelte, hogy miért beteg, hanem az, hogy van-e gyógyulás számára. Végül aztán testvére vitte el utolsó pénzén egy gyógyítás adományával rendelkező emberhez, s ő Isten segítségével meggyógyult…

    Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus ezt felelte: Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei.

    Az ószövetségi felfogás szerint a betegség – és így a vakság is – Isten büntetése. Ezért gondolják, hogy valaki bűne miatt született vakon ez az ember. Jézus határozottan visszautasítja ezt a felfogást: nem a vétkek miatt van ez a betegség, hanem azért, hogy Isten tettei megnyilvánuljanak rajta.

    A szenvedő és beteg emberhez vagy éppen a most dúló világjárványhoz való viszonyulásunkon segíthet ez a jézusi mondat. Engedjük, hogy kegyes elméleteink szövevényébe bevilágítson a Világosság, a Fény. Nyilvánvalóvá válik, hogy Isten nem „kegyesen elmélkedő”, hanem cselekvő Jézus Krisztus által.

    Jézust nem az érdekli, hogy miért született vakon az az ember, hanem szó nélkül, rögtön cselekszik. Olyan jó ez a Mester. Nem filózik a problémáink felett, nem tűnődik, hogy miért is van, hanem cselekszik. Menet közben majd kiderül, hogy miért volt. A lényeg, hogy bekövetkezzék a gyógyulás, neki ez a fontos, s így nyilvánul meg Isten dicsősége a betegen. Vagyis az, hogy Isten nem a büntetést nézi, hanem a gyógyulást akarja. A betegség, a bűn, a rák nem Istentől jön. Ami önmagát is elpusztítja, csakhogy másokat is elpusztíthasson, az nem jöhet a jó Istentől. Akkor nem jó az Isten. Az evangélium nem ezt az Istent hirdeti, hanem azt, aki elküldi fiát és megmutatja, hogy ha kell, képes szenvedni is értünk, úgy, mint mi. Tehát nem vagyunk egyedül sem betegségünkben, sem szenvedésünkben.

    Ha meg nem következik mindig gyógyulás az életünkben, akkor annak Isten tervében valami magyarázata van…

    Tudom nehéz elfogadni, de a válaszon dolgozhatunk: Elhiszem, hogy e járványon keresztül is fel akar ragyogni Isten dicsősége?

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Mar 16, 2020
    hozzászólás

    Egy pszichológus stresszkezelést oktatott a közönségnek. Amikor felemelt egy poharat, mindenki a megszokott félig üres vagy félig teli kérdésre számított. Ehelyett mosolyogva azt kérdezte: milyen nehéz ez a pohár víz? A válaszok két dekagrammtól fél kilóig terjedtek. A pszichológus így válaszolt: a tényleges súly nem lényeges, az érzet attól függ, milyen hosszan tartom a kezemben. Ha csak egy percig tartom, könnyű. Ha egy órán át tartom, megfájdul a karom. Ha egy napig tartom, a karom elzsibbad és megbénul. Egyik esetben sem változik a pohár víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebbnek érzem.

    Majd így folytatta: az életben a stressz és az aggodalom olyan, mint ez a pohár víz. Gondoljunk rájuk egy kis ideig, és semmi sem történik. Gondoljunk rájuk egy kicsit hosszabban, és elkezdenek fájni, és ha egész nap rájuk gondolunk, megbénulunk, képtelenek leszünk bármit is csinálni.

    Az evangéliumi rész Jézus és egy szamariai asszony találkozásáról számol be.

    Ha jól akarom érteni ezt a szöveget, és ha tényleg élő kapcsolatba akarok kerülni Jézussal – aki az Atyához vezet – többször is meg kell próbálnom belehelyezni magam az eseménybe. Néhány pont motivációként, segítségként (amit nem kötelező követni!):

    1. Jézus megszólítja az asszonyt, aki délben megy Jákob kútjához vizet meríteni. Az asszony cinikusan válaszol, két okból: egyrészt nem érti, hogy Jézus miért áll szóba vele, hiszen a zsidók nem tárgyalnak a szamariaiakkal, másrészt azért cinikus Jézussal, mert már hatodik házasságában van, kiábrándult mindenből és mindenkiből – ezért is megy külön a kúthoz, hogy ne lássák mások. Embert sem akar látni, és Jézus emberként szól hozzá. Az asszony zárkózott, cinikus… megvan rá az oka.
      Hol tartok én? Hogy vagyok? Hogy érzem magam? Kiábrándult vagyok vagy zárkózott? Üljek le lelkem kútjához, és hagyjam, hogy Jézus megszólítson… Ha ezt nem teszem meg, ne csodálkozzam, ha továbbra is bezárul az életem, és a kezemben levő pohár – amely tele van gondokkal, nehézségekkel, kérdésekkel, stb. egyre nehezebb…
    2. A párbeszéd által megnyílik az asszony, egyre nyitottabbá válik arra a vízre, amiről Jézus beszél. Csak akkor tudok kilépni, ha Isten csendjében engedem, hogy megnyissa Jézus belső forrásaimat…
    3. Az asszony felismeri Jézusban a prófétát, a beszélgetés mélyül és kettőjük kapcsolata is. Ha nincs rendszeres imaéletem, nem ismerem fel Szabadítómat.
    4. Az igazi imádók lélekben és igazságban imádják Istent – mondja Jézus. Ezzel nem azt akarja mondani, hogy istentiszteletünk és vallásos gyakorlataink hiábavalóak, hanem azt, hogy töltsük meg azokat tartalommal, lélekkel.

    Tegyem oda stresszeim, aggódásaim poharát Jézus kútjához, s akkor kiléphetek zárkózottságomból, kinyílik életem Jézus segítségével Isten és mások felé smiley

    Jó munkát!

     

    † EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

    Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás.

    Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
    Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: »Adj innom!«, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.”

    Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”

    Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

    Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni. Látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
    Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.”
    Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”

    Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.”

    Abból a városból a szamaritánusok közül sokan hittek benne. Mikor kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

    Jn 4,5-42 rövidebb: Jn 4,5-15.19b-26.39a.40-42

    Bymartonk
    In
    Feb 24, 2020
    hozzászólás

    Heti gondolat február 23-29.:

    A zsidóság többször is megkísérelte, hogy megszabaduljon a Római Birodalom igájától. Volt néhány kisebb győzelmük is a római légiókkal szemben, de mindig egy nagyobb vereséggel zárultak a harcok. Ilyen vereséget szenvedtek például Kr. u. 70-ben, amikor Vespasianus császár és fia, Titus, kétszer végigvonulva Izraelen, úgy elpusztították Jeruzsálemet, hogy ott valóban kő kövön nem maradt.

    Ezután Traianus lett a császár, majd Hadrianus, aki ellen újra fellázadt a zsidóság. Éppen ezért 132-ben Kr. u. újra egy nagy zsidó lázadás tört ki, amelynek élén egy Simon nevű zelótavezér állt. Ismét nagy volt a zsidók lelkesedése, mert ismét sikerült a római légiókat kiverni Izraelből. Izraelnek az ekkor legjelentősebb tanítója, prófétája, Akiba ben Joszef rabbi nem szamárháton, hanem lóháton, dicsőségben belovagoló Simon előtt ledobja köpenyét, és a Tórából vett idézettel fogadja a győztes hadvezért: „Csillag származik Jákobból és királyi pálca Izraelből… és megsemmisíti ellenségeit (Lev 24,17). Íme, a népe által elfogadott nagy próféta messiássá kiáltja ki a zelótavezért.

    Mi keresztények, egy teljesen más messiás-képpel találkozunk Krisztus személyében…

    Mi a különbség Simon zelóta és Jézus között? Melyik az igazi Messiás? Bar Kochba (a Csillag Fia), a zelóta Simon vezér, aki aztán elpusztul az ellenséggel szembeni harcban – vagy Ő, Aki azt mondta: szeresd ellenségeid?

    Kétféle messiás fogalom létezik:

    1. Az egyik, amelyik úgy gondolja, hogy változtasd meg a külső körülményeket, és az ember meg fog változni. Akkor minden jó lesz. Ha népünk végre más körülmények között fog élni – ígérték mindig a „politikai messiások” – ha fizikailag szabadok leszünk, sőt mi több: fogjuk uralni a Római Birodalmat, akkor mi mások leszünk. Nos, igen, mások lettek: halottak, menekültek, rabszolgák.
    2. A másik, aki úgy gondolja, hogy nem a körülményeket, hanem az embert belülről kell megváltoztatni és a megváltozott embertől várja, hogy megváltoztassa belsejével, a lelkébe befogadott krisztusi Lélekkel a környezetét.

    A mennyei Atya felragyogtatja arcát jókra és gonoszokra egyaránt. Ezért tökéletes az Ő szeretete és ezt tanítja Jézus nekünk, mindenkori tanítványainak. Gyűlölettel még nem ment előbbre a világ…
    Az ellenségszeretet nem csiklandozza ínyünket, de addig nem is nevezhetjük magunkat kereszténynek, amíg gyűlölet vezérel minket, amíg hagyjuk és engedjük, hogy a Gonoszlélek irányítson a Szentlélek helyett.
    Jézus a kereszten ellenségeiért imádkozik. Eredmény: a római százados vallomása – „ez valóban Isten Fia volt.” István vértanú az őt megkövezőkért ugyanígy imádkozik. Eredmény: Saul megtérése, akiből a népek apostola, a nagy keresztény, Pál apostol lesz.

    Sorolhatnánk a példákat. Egy bizonyos: gyűlölet gyűlöletet szül, és nem lesz jobb a világ, ahogy Izrael országának története is igazolja. A szeretet viszont szeretet szül.

    A gondolatok és érzések bennünk születnek. A mi felelősségünk, hogy melyiknek engedünk nagyobb teret. Amelyiknek teret engedünk, olyan lesz a világunk: először a belső világunk, amely aztán észrevétlenül kihat a külsőre is. A döntés rajtunk áll! Áldott hetet!

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Feb 17, 2020
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 5,17-37

    Heti gondolat február 16-22.:

    1. Jézus nem azért jött, hogy eltörölje a Törvényt, hanem azért, hogy tökéletessé tegye. Az írástudók és farizeusok meg voltak győződve, hogy ha teljesítik a Tóra 613 előírását, amelyből 248 parancs és 346 tilalom, akkor igazzá válnak. Mindent megtettek, hogy megtartsák és megtartassák másokkal is. Ez pedig senkinek sem sikerült, mert annyira a parancsok külső megtartását tartották szem előtt, hogy közben elillant a lényeg…

    A lényeg a tartalom, amely megtölti a keretet. A lényeg a Lélek, AKI átjárja és életet ad a törvénynek. A lényeg a lelkület, amely nélkül a törvények merő teljesítése üressé és élettelenné tesz. Jézus eljön, szereti az Istent és az embert, és így teljesíti a törvényt.

    Ha szeretek, teljesítem a törvényt! Nincs magyarázkodás!
    Ha szeretem az Istent, akkor nem kérdés, hogy rendszeresen kapcsolatban vagyok-e vele – imádságban…
    Ha szeretem Istent, nem kérdés, hogy részt veszek-e szentmisén, istentiszteleten MÁSOKKAL együtt, akik sokszor idegeimre mennek… (ha meg idegeimre mennek, akkor magamat kell felülvizsgálnom újra meg újra!)
    Ha szeretem Istent, nem kérdés, hogy áldozatot hozok-e Érte… és másokért….

    Jézus beteljesítette a törvényt – szeretetével. Ő maga is teljesítette a vallási törvényeket – és felülmúlta! – nem felrúgta, felülmúlta! – azokat.
    A törvény alap. Az alapot nem felrúgni, hanem ráépíteni kell. Persze, önmagában nem elég az alap – építeni kell rá, ez pedig munkával, szeretetteljes munkával jár!

    2. „Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat.”

    Nem azt mondja Jézus, hogy ha eszedbe jut az áldozatbemutatás előtt, hogy valakit megbántottál, akkor térj vissza és békülj ki, hanem ezt: ha testvérednek panasza van ellened! Nem érdekli, hogy ki a vétkes – ezt a kérdést tudatosan nyitva hagyja. Az is lehet, hogy nem a templomban áldozatot bemutató személy a hibás, hanem az, aki otthon maradt. Ennek ellenére a templomba érkezőnek mindent meg kell tennie a kibékülésért. Nem hagyhatja annyiban a dolgot. Nem mondhatja: „Ő kezdte. Kezdeményezzen tehát ő, hogy újra béke legyen. Előbb jöjjön el hozzám, és kérjen bocsánatot, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.” Aki így gondolkodik, azt polgári erkölcs vezérli, nem az evangélium.

    Visszataszítóak Isten szemében a kiengesztelődés nélküli istentiszteletek – szoktuk idézni szívesen Jézust, hogy igazoljuk magunkat sokszor, miért nem megyünk oda.

    Ha nem mész oda, távolról nincs jogod kritizálni – csak közelről és szeretetben. Ezt kéri Jézus és az evangélium.

    Szép hetet!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Feb 02, 2020
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 2,22-32

    Heti gondolat február 1-7.:

    Az evangéliumi szövegrész elénk tárja a negyvennapos Jézus bemutatását a templomban. József és Mária együtt viszik Jézust a templomba, és ezzel egy vallásos törvényt teljesítenek, amely egy múltbéli esemény ugyan, de mély üzeneteket rejteget a jelenre vonatkozólag:

    1. A törvény teljesítésének fontossága: a törvény keretet biztosít, hogy ne folyjon szét az életünk. Szükségesek a szertartások, de még szükségesebb, hogy megtöltsük azokat tartalommal és ne zsugorodjanak megszokássá. A törvények teljesítése csak akkor nyeri el rendeltetését, ha kinyit a szeretetre, és nem zár be magunkba. „A törvény tökéletes teljesítése a szeretet” (Róm 13,10), ami azt jelenti, hogy ha behívjuk szertartásainkba az éltető Lelket, akkor már nem azért teljesítjük a törvényeket, mert KELL, hanem mert szeretjük Istent! Az az igazi, ha a törvények nem követelmények, hanem következmények: ha valakit – és így Istent is! – őszintén szeretünk, akkor már nem kell előírni, mert „automatikusan” teljesíteni fogjuk a törvényt, hiszen annak teljessége a szeretet!
    2. A gyertya jelképe. Minden hasonlat sántít, de segít is a jobb megértésben. A gyertya összetevői: viasz, vagyis maga az anyag, a gyertya „teste”. Aztán van a kanóc, vagyis az, ami belül van – a gyertya „lelke”. De mit ér az egész, ha nincs a harmadik lényeges összetevő: a gyertya lángja. Persze, mindhárom együtt szükséges! Amikor felajánlom magam az Úrnak, arra kérem, hogy gyújtsa újra lelkemet, a kanócot. Igaz, hogy idővel az anyagom, a formám, a testem változik, és minden arra utal, hogy elégek, de ha nem ez történik, akkor nem teljesedik be és nem teljesedik ki az életem… Másképp mi értelme gyertya-létemnek, ha egy „dobozban” elrejtem magam és nem világítok másoknak?
    3. A gyertya fénye a miénk, de másoknak világít. Nem tarthatjuk meg magunknak a fényt! Isten Szentlelke indítja az agg Simeont és Annát a templomba, a közösségbe, hogy ott találkozzanak az isteni Gyermekkel. El kell indulniuk, hogy aztán a felismerés bekövetkezzék. A felismerés, a belső fény azonban csak akkor tud lángra lobbanni, ha figyelek a belső indíttatásokra. A találkozás újragyújtja bennük Isten szeretetének fényét és akkor mások is észreveszik a bennem égő fényt.
    4. A megvilágosodás eredménye, következménye az önátadás: Az agg Simeon az Úrral való találkozás után egy önátadó imát fogalmaz meg: most már elbocsáthatod szolgádat, Uram… mert meglátták szemeim isteni fényedet és értelmet nyert az életem. Az Istennel való találkozás után átadjuk magunkat ennek az isteni szeretetnek, amely – AKI – nem kényszerít, nem erőltet, hanem fénye vonz és terjed bennünk – és így kiárad mások felé is. Ha ez megtörténik, gyertya-létünk értelmet nyer. Így legyen! smiley

    Gyertyafényes hetet, heteket kívánok!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Jan 27, 2020
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Mt 4,12-23

    Heti gondolat január 26 - február 2.:

    Máté evangéliumának e heti szakaszában (Mt 4,12-23) fellelhető egy ellentétpár: „a halál árnyéka” és amennyek országa”.

    A „halál” szó hallatán mi legtöbbször a biológiai halálra gondolunk. A Szentírásban azonban ennek a szónak sokkal mélyebb és átfogóbb jelentése van. A Szentírás azokról az  élő emberekről beszél, akik élnek ugyan, de lelkükben halottak, mert eltávolodtak a Szeretet Forrásától, Istentől. A „halál árnyéka” a szeretet nélküli élet. Ahol hiányzik a szeretet, ott nincs igazi élet! Lehet ugyan még biológiailag sokáig élni, de ahol nincs szeretet, ott nincs többé bizalom, melegség, emberség, béke és igazságosság. Ahol hiányzik a szeretet, ott a halál uralkodik az ő sokféle arcával. Ahol hiányzik a szeretet, ott megszűnik az életkedv és elveszik az élet értelme. Ott emberek lelkileg és testileg is betegek lesznek. Az egész olyan, mint amikor a virág nem kap elég fényt és vizet, és ennek következményeként megfonnyad, kiszárad és elpusztul.

    A „mennyek országa” pontosan ennek ellentéte. Nem földrajzi fogalom. Az „ég” a Szentírásban Istenre utal. Az igazi élet tele van szeretettel. Ahol Isten van, ott szeretet van. Ahol szeretet van, ott van Isten. Ahol szeretet van, ott virágzik az élet és minden világossá és széppé válik, úgy, ahogy a napraforgó is kinyílik a fény hatására.

    A Máté evangélium szerzője felidézi nekünk azokat a szavakat, amelyeket Izajás próféta megjövendölt és most beteljesednek Jézus fellépése által: Térjetek meg! A mennyek országa közel van! A görög szó a megtérésre a metanoia, ami átgondolást, értelem- és irányváltást, a másképp gondolkodást jelenti. A mennyek országának közelsége azt jelenti: ISTEN VAN ITT, ISTEN VAN KÖZEL és VELÜNK – és BENNÜNK.

    Jézus megtérésre való egykori felhívása ma is ugyanazt jelenti: elfordulni a halál árnyékától és a fény felé irányítani tekintetünket. Vagy másképp fogalmazva: elfordulni a szeretet nélküli élettől és a szeretettel teljes élet felé irányítani tekintetünket, ahogy a napraforgó fordul a Nap felé.

    Megtérésre nemcsak a nagy bűnösöknek, hanem mindenkinek szüksége van. Rengeteg szép példa van a Szentírásban ennek alátámasztására. A tékozló fiú megtérése szép, de a nagyobbik fiúé nem következett még be. Saul megtérése is egyedülálló. Először a bosszú vezette, és gyilkolni akart. Aztán megismeri Jézus szeretetét és megváltozik. Üldözőből lesz üldözött!

    Az önmagával megelégedett, az önelégült ember nem tud megtérni, mert határt szab saját fejlődésének és szeretetben való elmélyülésének. Az ilyen ember veszélyes környezete számára is. Mindig eszembe jut ilyenkor Gisbert Greshake gondolata, amelyet egy lelkigyakorlat alkalmával osztott meg velük: Mindig féltem a tökéletes emberektől, mert ők sohasem irgalmaznak. Teréz anyát arról kérdezték, kinek kellene megváltoznia annak érdekében, hogy jobb legyen a világ? Azt felelte: én, te és mindenki!

    A nép, amely sötétségben élt, nagy világosságot lát. A Világ Világossága bevilágítja újra szívünket, hogy megértsük a lényeget: a világosság legyőzi a sötétséget. Minden esetben! Persze, ha igazi a világosság!

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Jan 20, 2020
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 1, 29-34

    Heti gondolat január 19-25.:

    Az évközi idő kezdetén azzal a szentírási résszel indulunk, amelyben Keresztelő János tanúságot tesz a hozzá közeledő Jézusról, megvallja Őt Isten Fiának és Isten Bárányának, aki elveszi a világ bűneit.

    Ebből számomra az első gondolat az, hogy Jézus folyamatosan – mindig – közeledik felém is. Nemcsak Keresztelő János felé közeledett egykor, hanem mindig közeledik felém is. Nem én közeledek feléje, hanem Ő énfelém. Ez lényeges. Mikor valaki azt mondja, hogy nem találja Istent – az rossz megfogalmazás, mert Istent nem kell megtalálni – Ő már megvan! Én vagyok az, aki sokszor elveszett vagyok. Ebből következik: nekem kell hagynom, hogy Isten megtaláljon!

    Ahhoz, hogy Őt észre tudjam venni, ki kell tartanom hűségesen abban, amit mindig is teszek: a mindennapi Rá figyelő éber várakozást kell erősítenem magamban, miközben végzem teendőimet. S amikor jónak látja, akkor felfedezem Őt. Egész pontosan: mindig új arcát ismerem fel és a Szentlélek megvilágosítása fog nekem ebben segíteni.

    Keresztelő János tanúságtétele érdekes: általában megtörtént dolgokról tanúskodunk. János tanúságtétele más: még nem ismeri Őt, aki közeledik feléje. Hogyan ismeri fel Jézusban a közeledő Megváltót?  A Szentlélek világosítja meg. Addig ő sem ismerte, de amikor a Szentlélek megérinti, akkor rögtön elkezdi tanúságát, megvallva Őt Megváltójának és Isten Fiának. Ebből az következik, hogy át is adja Neki a helyet, Őt helyezve élete középpontjába. Neki kisebbednie kell – ahogy ezt máshol meg is fogalmazza. Ha nem tudom átadni magamat a hozzám is közeledő Megváltónak, akkor én akarok a középpontban maradni és könnyen kialakul az irigység. Az önző ember csak magára gondol – az irigy másra is! smiley

    Ha nem tartom magamat középpontnak, hanem Istent, akkor minden rendbe kerül az életemben. Ő nem veszi el egyéniségemet, semmit sem – csak meg kell vallanom és minden a helyére kerül. Én is. Akkor újra megtalált leszek én, aki addig elveszett voltam.

    Hagyjam, hogy Isten megtaláljon és Ő hordozzon. Ez nem passzivitás, hanem olyan belső munka, amit más helyettem nem tud elvégezni.

    Figyeljek Rá munkám közben is. Sohasem tudom, mikor érint meg. Hogy megérint, az biztos, megtalálja rá a módját! smiley

    Áldott hetet!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Dec 16, 2019
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Luk 1, 38

    Heti gondolat december 15-21., Advent harmadik vasárnapja:

    Talán mindannyian tudjuk, hogy a béka szelektíven lát: a mozgást látja jól. Ez segíti a kis kétéltűt, hogy nyelvével elkaphassa a közelében röpködő legyeket. Ha a légy nyugton marad a tavirózsa levelén, a béka nem veszi észre.

    Azért tetszik nekem ez a kép, mert gyakori szelektív látásomra emlékeztet. Azt látjuk meg jobban, ami nincs rendben, és kevésbé azt, ami rendben van. Valaki ezt így mesélte el magáról: Hazament. A felesége kitakarította az egész házat, de a gyerekek figyelmetlenségből a bejárat előtt hagyták heverni az iskolatáskáikat. Nem azt látta meg rögtön, hogy minden ragyog a tisztaságtól, hanem az iskolatáskákat... és elkezdett morogni. Ez a béka-szindróma – mondta magáról. Ahelyett, hogy megköszönte volna hitvesének az elvégzett szép munkát, panaszkodik. És minél többet panaszkodik, annál kevésbé boldog. A béka-szindróma önmagunkba zár és boldogtalanná tesz. Megfoszt az örömtől.

    Mi is az öröm? Talán az, amiből nekünk kevés van. Fogyasztói társadalmunkban az öröm olyan, mint egy horizont, amely távolodik mindig, amikor mi közeledünk hozzá. Talán azért van ez, mert rossz irányban keressük?

    Egészen bizonyos! Ha teljes lényünkkel mondanánk igent Istennek, akkor MINDEN SZOMORÚSÁG ÉS NEHÉZSÉG ELLENÉRE IS tudnánk örülni.

    Mária kimondott igenje a példa: megjelenik neki az angyal, és hírül viszi, hogy az Isten Fiát fogja világra hozni. Képzeljük magunkat a helyébe! El tudjuk képzelni az összes kérdést, ami mozgolódott a szívében/megfordult a fejében? Józsefre, a szüleire is kellett gondolnia... Mit fognak gondolni? És a falu? És a tisztaság iránti vágya? Egész élete fel fog fordulni, minden terv meg fog változni. Mindez nem akadályozta meg őt abban, hogy a bizalomban igent mondjon. Egyszerűen és alázatosan lépett be Isten tervébe: " Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te Igéd szerint!" (Luk 1, 38). Azt mondta: igen. Egy feltétel nélküli igen, amelynek első gyümölcse az öröm.

    Az öröm megtérésünk gyümölcse, és megtérésünk soha nem ér – nem érhet! – véget! Mondjunk igent Isten megkeresésére! Újra meg újra. És ne féljünk Őt követni!

    Áldott Hetet!
    Sajgó Balázs

    Pages