Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Május 30, 2016
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Luk 7,1-9,50

    Heti gondolat 2016. május 30 - június 5.:

    Mélyen gondolkodó és élettapasztalt emberek beszélnek arról, hogy születésünk pillanatában még tiszta hittel rendelkezünk! Ez az a hit, amely tudja, hogy van Isten, hiszen látja! Nem külső szemmel, hanem belső szemmel! Istentől jövünk, Hozzá megyünk vissza – ezt kiolvassuk és kiérezzük a Szentírás lapjairól is, de ha sokat hallgatjuk a csendet, akkor ez a csend megnyilatkozik, és visszaáll bennünk az a belső bizonyosság, amit egykor elveszítettünk!

    Egy hatéves kisfiú mondta hároméves testvérének: beszélj nekem a mennyországról, kezdem elfelejteni. A gyerek még hisz, aztán ahogy növekszik, a felnőttek segítenek kiölni belőle a hitet. Van, akinél növekedni kezd ez a hit és fejlődik, mert olyan a környezete - és van, aki elveszíti. Erre mutat rá a pogány százados esete: megérez Jézusban valamit, ami benne különleges csodálatot vált ki.

    Mi váltja ki ezt a csodálatot? A hitelesség.
    A hitelesség: gondolat, szó és cselekedet egysége. Amit gondolok, azt mondom. Amit mondok, azt gondolom. Amit mondok, azt teszek!
    Ez a hitelesség kiváltja azt a hitet, ami mindenkiben benne van, és amelyet sokan elveszítettek, mások pedig fejlődnek benne. A hiteles ember tehát hitet szül és hitet erősít!

    A római századosban nemcsak a hit erős, hanem nagyon emberséges is, hiszen mindent megtesz azért, hogy embere meggyógyuljon! Egyenrangú emberként kezeli a másikat, aki az ő szolgája. Érti jól, amit sok vezető ember nem igazán ért: szolgái munkája által ő sem élhetne boldogan. Érti, hogy a munkák egymásra épülnek és egymást kiegészítik. Tudja, hogy nincs fölösleges munka! Azok az emberek, akik különbséget tesznek a munkák között, nem értik az emberség lényegét.

    A százados nagyvonalú ember – de még hiányzik valami neki. Sokszor azt csodáljuk másokban – ami bennünk még nincs meg! Illetve az is lehet, hogy megvan, csak még nem fejlődött ki. Méltatlannak érzi magát ahhoz, hogy személyesen Jézushoz menjen. Még nem értette meg, hogy ha Jézushoz közeledik, akkor a Mester – hite miatt – megtisztítja és arra a szintre emeli, ahol valójában mindenki van, csak nincs tudomása róla. Jézus, amikor ezt a századost megdicséri, felemeli őt arra a szintre, ahol valóban van: arra az emberségre, amely már nincs messze az Istentől – sőt az ilyen ember már magában Istent hordozza! smiley

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Május 25, 2016
    hozzászólás

    Heti gondolat 2016. május 23-29.:

    Jézusban Isten megmutatja, hogy mit jelent konkrétan kereszténynek lenni! Krisztus földi életében állandóan az Atyáról beszélt. Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. Krisztus a MODELL. Nem tud élni az Atya nélkül, állandóan az Ő kedvét és akaratát keresi, figyeli. Állandóan kapcsolatban van Vele.

    Fontosabb, hogy kapcsolatban álljunk, mint hogy személyesen hibátlanok legyünk! S ezt a kapcsolatot a közöttük élő, állandóan mozgásban levő Szentlélek garantálja, AKIT Jézus megígér. És mindig küldi azoknak, akik ki mernek lépni önmagukból, nem ülnek otthon, mernek kockáztatni, vagyis igazán élni!

    Aki a Szentlélek sugallataira figyel, annak soha sem kell félnie, még a legnehezebb periódusokban sem. Isten mindig tudja, mikor van szükségünk a Szentlélek megvilágosító erejére, vigasztalására.

    Vannak krízishelyzetek életünkben. S ez nem baj. Aki krízisben van, tudnia kell, hogy fejlődésben van. A krízisek jelzések, hogy alapvetően jó úton vagyunk, csak éppen kicsit elbizonytalanodtunk. Biztosan érezte már mindenki életében, hogy nem megy az imádság, s ha megy, akkor sem érzi, hogy hasznára lenne. Én is éreztem. De ezekben a pillanatokban sem szabad elfelednünk soha, hogy Atyánk nem hagy magunkra, az Ő kezében vagyunk. És ott vagyunk a legjobb helyen. Erről beszél mindig Jézus, és ezt értjük meg igazán a Szentlélekben. Ő a megvilágosító. Ő jelen van mindennapi életünkben, Ő lelkesít, s amikor fellélegzünk a nehézség idején, Benne lélegzünk fel. Ő sugallta szent János apostolnak azt a gyönyörű szép mondatot: Isten világosság, és nincs benne sötétség. S ha Istenben élünk, világosságban élünk, és mindent megértünk fokozatosan.

    Mert Istent is fokozatosan ismerjük meg. Olvasunk az Atyáról, Akit nem láthatunk, Aki láthatatlan. És láthatóvá válik Fiában. Érthetővé válik a Szentlélekben. De csak akkor történik meg ez a fokozatosság, ha nem hagyjuk abba hitünk gyakorlását.

    Jó gyakorlást!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Május 17, 2016
    hozzászólás

    Heti gondolat 2016. május 16-22.:

    A Törvény arra nevel, hogy egy idő után észrevegyük azt, AKIRE mutat: Krisztusra és az Élő Lélekre.

    Jézus az Újszövetségben már ezzel a Lélekkel jár-kel, ez a Szentlélek hatja át lényét, életét! Jézusnak Lélek-jelenléte van, amikor uralja a helyzetet azokkal szemben, akik folyton támadják és alá akarják ásni becsületét, legyenek azok vallási vagy világi vezetők, akik folyton a Törvényre hivatkoznak, de a Törvény szellemétől távol állnak. Mert a Törvényt is Isten Lelke sugallta – nem véletlenül! És tette ezt azért, hogy Mögötte Őt felfedezzük, és akkor megszületik bennünk az igazi szabadság, amelynek következtében mi is bátran élhetjük a krisztusi életet, ahogy az apostolok tették az első Pünkösdkor. Amikor Jézus rájuk leheli a Lelket, akkor lélekben felnőttekké teszi őket, és arra készteti, hogy kilépjenek önmagukból és felülmúlják önmagukat.

    Ehhez szükséges, hogy egyénileg is – és közösségileg is – észrevegyük sugallatát!

    Egyénileg hogyan lehet észrevenni sugallatát? A szelíd és halk csendben szól mindig az Úr, a város zaján hangja nem jut túl… Állandóan jelen van, csak mi nem vagyunk eléggé jelen – nincs meg a kellő „lélek-jelenlét” bennünk és akkor persze, hogy érezzük: valami nem jó.

    Nemcsak a csendben érezhetjük sugallatát, hanem a közösségben is – együtt imádkozva és összekapaszkodva! Amikor félelem uralkodik el rajtunk, jó tudni, hogy van egy közösség, amely tudatosan, vagy kevésbé tudatosan, a templomban minden vasárnap értünk imádkozik. A közösségben Erő van. Amikor egy közösség együtt imádkozik, ott sokszorozódik az erő, mert a Szentlélek mindenkiben erősíti és felszínre hozza azokat az adományokat és ajándékokat, amelyeket kinek-kinek külön adott. 

    A Törvény azt mondja: imádkozz! A Lélek azt sugallja: lehetőséged van arra, hogy az imádság által nagyobbra nőjj, és így felülmúld önmagad! A Törvény azt mondja: Ne vedd hiába Isten Nevét! A Lélek azt sugallja: beszélj Istenről kedvesen, tedd vonzóvá az Ő nevét – életeddel! A Törvény azt mondja: végy részt a szentmisén! A Lélek azt sugallja: lehetőséged van arra, hogy másokkal együtt kérd az Erőt, Isten Szentlelkét, hogy képességeidet a közösbe tedd – és így te magad is jobban fejlődsz. A Törvény azt mondja: ne bánts másokat! A Lélek azt sugallja: szeress, és akkor bármit megtehetsz, mert nagyot nem tévedhetsz J 

    A Törvény tehát nevelőnk: ami az Ószövetségben negatívan van megfogalmazva, azt Jézus kiegészíti pozitívval! Fontos tehát, hogy a kettőt együtt-nézzük, de pozitív hangsúllyal! Ebben segít a Szentlélek egyénileg és közösségileg!

    Legyünk nyitottak a Szentlélekre! smiley

    Áldott hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Május 09, 2016
    hozzászólás

    Heti gondolat 2016. május 9-15.:

    Jézus főpapi imájában nemcsak apostolaiért imádkozik, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak Őbenne!

    Jézus már akkor és ott értünk imádkozott, közbenjárt. Az Isten, aki emberré lett, megmutatta az imádság helyes irányát. Felfelé, befelé és kifelé. Szeretem ezt a hármas irányt, mert ez a tökéletes ima örök mintája. Ha ezt követjük, nagyot nem tévedhetünk, mert felfelé nézünk, befelé megnyugszunk, és kifelé szeretünk!

    Örüljünk ennek! S annak, hogy Ő mindig szeret!

    Amint Ő egységben él Istennel, úgy legyünk mi is egyek Istenben – egymással!

    Nem szervezeti egységre gondol, még csak nem is tanegységre, és karámba való összezárkózottságra sem! Nincs annál durvább, mint amikor keresztény felekezetek azt állítják magukról, hogy ők az egyedül üdvözítő egyház! Egyház ott van, ahol szeretetet van, s ott a MÁSIK ELFOGADÁSA VAN! Csak szeretettel tudunk megváltozni – s ez másokra is hat!

    Az egység nem más, mint a szeretetben és szolgálatban való egység! Ennek első feltétele, hogy mindenekelőtt önmagunk legyünk. Addig nem tudunk másokat sem elfogadni, amíg minduntalan másoknak akarunk megfelelni és nem a saját életünket éljük. Ha elkezdjük élni a saját életünket, akkor másokat is elfogadunk és ezen elfogadás által indul el az egység, ami nem egy „erőltetett szervezés eredménye”, hanem a Szentlélek munkája bennünk és általunk. Nem egyformáknak kell lennünk, hanem önmagunkká kell válnunk és akkor egységbe kerülhetünk! 

    Jézus a főpapi imájában ezért az egységért imádkozik. Tudja, mit kell kérnie Atyjától, – a szeretetet – mert minden más ezzel megadatik, úgy kell nekünk is megtanulnunk, hogy mi MINDIG a szeretetet kérjük. S a többi megadatik – persze, amire szükségünk van, Isten akarata szerint!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Május 02, 2016
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 14,26

    „…a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.”

    Heti gondolat május 2 - május 8.:

    A Szentlélek, a Másik Vigasztaló életünk nehéz, válságos napjaiban, óráiban vagy pillanataiban eszünkbe juttatja azokat a szavakat, Igéket, amelyeket valaha Jézustól hallottunk akár Szentírás olvasása közben vagy igehirdetések alkalmával, és mindig arra emlékeztet bennünket, amire a legnagyobb szükségünk van! Isten Szentlelke azt hozza elő lelkünk mély rétegeiből, ami éppen az adott pillanatban erőt, vigasztalást, bátorítást jelent számunkra.

    Egyszer egy hívő férfi a titkárnője hálójába esett, aki meghívta a lakására. Autóval ment oda, és amikor az ismeretlen utca torkolatához ért, akkor vette észre, hogy a sarkán „Behajtani tilos” KRESZ tábla van kitéve. Dermedten nézte, és érdekes módon nem a rendőrség, hanem Jézus Krisztus jutott az eszébe. Megfordult, és hazament családjához!

    Különös módon tud Jézus emlékeztetni vagy valamit eszünkbe juttatni.

    Ha szeretjük Jézust, igazi és őszinte nyugodtság tölt el bennünket. Ez nem azonos a nyugalommal, hanem egy belső erő, egy BELÜLRŐL jövő erő, AKI bennünk lakik. Isten több, mint erő és energia! Nyilván az is – de ennél sokkal több! ISTEN SZEMÉLY, ÉS ARCA VAN! Ha őszintén nézzük – inkább szemléljük a MÁSIK EMBER ARCÁT, akkor Istennel találkozhatunk. S ha ekképpen szemléljük, igazán nézzük a Másik Embert, akkor egész biztosan meg is fogjuk látni.

    Jézus ezt mondta el a múltban, ahogy az evangéliumban olvassuk, de még inkább arra kér, hogy ezt a JELENBEN, A MOSTBAN gyakoroljuk, és így ez életté válik bennünk. Minél inkább szemléljük a másik ember arcát, annál jobban kitágul szívünk-lelkünk a Szentlélek befogadására. És nemcsak PünkösdkorJ, mert a Pünkösd nem csupán ünnep, hanem BENNÜNK TÖRTÉNIK!

    Amikor e sorokat olvasod, kérdezd meg magadtól: Bennem is történik?

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Apr 25, 2016
    hozzászólás

    Heti gondolat - 2016. április 24 - május 1.:

    Többször felmerülhetett már bennünk a kérdés: miért szeressek, miért ne legyek inkább önző? Hadd válaszoljak egy történettel.

    Egy indiai szerzetes egy patak partján behunyt szemmel imádkozott. Ahogy felnyitotta a szemét, meglátott egy skorpiót, amely a nagy kavicsok között haladva hátára fordult, kapálódzott, nem tudott továbbmenni. Megsajnálta, talpára segítette, ám az állat megfordult és belémart. A szerzetes újból imádkozni kezdett, de amikor a szemét kinyitotta, a skorpiót újra a hátára fordulva, kínlódva találta. Megint segített rajta, de az állat megint megmarta. A szerzetes feljajdult fájdalmában. Harmadszor is megismétlődött ugyanez, akkorra már könnyek szöktek a szerzetes szemébe a fájdalomtól. Nem messze állt ott egy paraszt, aki látta mindazt, ami történt. Odament a szerzeteshez és megkérdezte: miért segíted ezt a hálátlan állatot? Háromszor segítettél rajta, és az háromszor beléd mart. A szerzetes elmosolyodott és azt felelte: neki az a természete, hogy marjon. Nekem az a természetem, hogy irgalmazzak.

    Az a természetünk, hogy szeressünk és irgalmazzunk. Ez a világ végtelen jóságból és szépségből lett, ami ott ragyog a napban, az égen futó felhőkben, a kisgyerekek nevetésében és az öregember ráncai között. Ebből a szeretetből lettünk. Akkor szép az ember élete, ha engedi magán átáradni ezt a végtelen jóságot. Nem kell kérdeznünk, hogy miért szeressünk. Szeretni természetes, mint ahogyan természetes, hogy az anya öleli a gyermekét. Ez a természetes!

    Isten lehajolt a mi szintünkre, amikor elküldte Fiát, s a Fiúnak ezt nagyon meg kellett tanulnia, AKI szintén lehajolt és próbálta az ember a MAGA SZINTJÉN ÉRTENI! Ez az empatikus szeretet! Bemegyek a másik emberhez, leereszkedem az ő szintjére, hogy megérthessem. Így szeret az Isten, szidalmazás nélkül leereszkedik és erre a szeretetre buzdít minket!

    A legtöbb ember empátiára szomjas, és nem szimpátiára. Amikor beleélem magam a másik helyzetébe, az sokkal mélyebb, mint amikor csak kedvelem őt!

    Ezt gyakorolta Jézus, a Szentlélek erejével és erejében. Ezt a Lelket küldi nekünk is, hogy Általa Bennünk és Velünk legyen – s így az Ő mintájára gyakorolgassuk az új parancsot, hogy „új ég és új föld” legyen!

    Jézus végrendelkezik! Mi emberek, milyen görcsösen és pontosan tudunk ügyelni arra, hogy elhunyt, eltávozott szeretteink utolsó kívánsága teljesítve legyen, hogy hová legyen temetve, hogy mit énekeljenek a temetésen és még sorolhatnám tovább. Ha pedig végrendelet maradt az eltávozott után, ügyelünk arra, hogy precízen végre legyen hajtva az elhunyt végakarata – főleg, ha anyagi oldalról érdekeltek vagyunk benne.

    Ezzel szemben az Istenember végakarata, végrendelete messze nem izgat úgy bennünket, mint elhunyt szeretteinkért. Ebből is látszik, hogy nem szeretjük eléggé Jézust. Ha szeretnénk, minden erőnkkel azon lennénk, hogy végrendelete megvalósuljon: „Szeressétek egymást!” Ezzel meg is van az újabb kihívás, és feladat!  smiley A jövő hétre is – de nemcsak! smiley
    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Apr 18, 2016
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 10, 27-30 >>>

    Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
    „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből.
    Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”

    Heti gondolat - 2016. április 18-24.:

    Húsvét negyedik vasárnapja egy sokak által nem kedvelt (mert félreérthető!) képet mutat be Istenről: a jó Pásztor képét. Ha valakit irritál ez a kép, akkor az még nem értette meg a helyes önállósulás/önmegvalósítás lényegét: útmutatókra ugyanis szükségünk van! Közelítsük meg ezt az istenképet jó szándékkal, és ebben segíthetnek a következő – egymást kiegészítő – gondolatok:

    Először is, jó tudni, hogy Isten mindenkit név szerint ismer. Ez nemcsak a nevek tudása, hanem mély kapcsolatot feltételez Isten részéről. Ha Isten név szerint ismer, akkor tud rólam: „ha leülök, és ha felkelek” (138. Zsoltár). Nem tudok elmenekülni előle, illetve megtehetem, de Jelenlététől úgysem tudok szabadulni, mert mindenütt ott van és figyel.
    Másodszor, nem úgy figyel és őriz, hogy ellenőriz. Hanem csak egyszerűen őriz és utána megy annak is, aki évekig vagy évtizedekig „elkallódik”. Nem szól bele az „elveszett” életébe se, nincs kényszer, csak szerető figyelmesség.
    Harmadszor, aki „megadja magát” Isten szerető gondoskodásának, akkor a 23. zsoltár szerint többé nem kell félnie, még akkor sem, „ha a halál völgyében jár”. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem engedi meg többé a fájdalmat – ezen mindenkinek át kell mennie – hanem egyszerűen csak azt, hogy kialakulhat az a tudat, hogy NEM VAGYOK TÖBBÉ EGYEDÜL.
    Negyedszer, ezzel a tudattal mély és bensőséges kapcsolat alakul ki részünkről is Isten felé, és akkor Őbenne élhetünk, ahogy Jézus megmutatta.

    Ezen gondolatok fényében nyilvánvalóvá válhat, hogy a vezető szerepben élők, a „pásztorok” azért vannak, hogy másokat is ráébresszenek kiválasztottságukra! Minden egyes embernek rá és fel kell ébrednie, hogy az elveszett ember mindenki számára azt jelentse: oda kell menni. Ahhoz, hogy megértsük a másikat, be kell menni az ő házába. „Bent” jobban fogjuk érteni, hogy miért olyan, amilyen – mint kívülről.
    A „pásztori” küldetés ismérve a bennünk levő hit minősége, vagyis a KISUGÁRZÁS! Aki megtapasztalja a BENNE LEVŐ ISTENT, AKI ÉLNI IS KEZD BENNE, LELKES – SZENT-LELKES, sugárzó emberré válik, s ez a pásztori feladat, amely – ismétlem – mindannyiunk feladata.

    Ott, ahol élünk és vagyunk, fedezzük fel, mit tehetünk másokért, különösen az elveszettekért. Szerintem, egyetlen dolog elég lenne: hitelessé válni, az maradni. Gondolat szó-cselekedet födje egymást! Kívánom ezt mindannyiunk számára is smiley és imádkozzunk egymásért!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Apr 11, 2016
    hozzászólás

    Heti gondolat - 2016. április 4-10.:

    Húsvét harmadik vasárnapjának evangéliuma szerint immár harmadszor jelenik meg a Feltámadt Jézus az ő tanítványainak körében. Nem azért teszi ezt, hogy megdorgálja őket egykori hűtlenségükért, hanem CSAK AZÉRT, HOGY SZOLGÁLJA ŐKET. Visszatér győztesen a halálból, de nem azért, hogy bosszút álljon, s leszámoljon ellenségeivel – bár megtehette volna, de akkor semmiképp sem azt az istenképet tárta volna elénk, amelyet az evangéliumok lapjain olvasunk! Ő a szeretetével „bizonyít” – s erről ismerik meg, hogy az Úr az. Mert a Feltámadottat a szeretetéről lehet legjobban felismerni.

    Ennek feltétele pedig, hogy SZEMÉBE NÉZZÜNK, ŐT NÉZZÜK és lássuk. Van, aki néz, s van, aki lát is. János, a szeretett tanítvány ismeri fel elsőként az Urat. Annyiban ismerjük fel életünk eseményeiben Jézust, amennyiben él bennünk a szeretet.

    Mindennapi foglalkozásainkban álljunk meg időnként a jövő héten és hívjuk be Őt életünkbe. Ő már ott áll, csak fel kell ismernünk jelenlétét. Ha Őt meghívjuk minden reggel, akkor foglalkozásunk hivatássá válik és látni fogjuk a lényeget.

    Anthony de Mello története szerint, amikor elérkezett a mester távozásának ideje, a tanítványok könyörögtek neki, hogy ne menjen el. Ő azonban így szólt:

    – Hogyan is látnátok, ha nem mennék el? Erre azok is kérdéssel feleltek:
    – Mi az, amit majd meglátunk, ami után elmész? A mester azt mondta:
    – Én csak annyit tettem, hogy ültem a folyóparton, s osztogattam a folyóvizet. A küldetésem pedig az volt, hogy majd ha félreállok, észrevegyétek a folyót, és magatok is tudtatok meríteni belőle.

    Húsvét új esély az újrakezdésre! Áldott szolgálatot ezen a héten is!

    (Sajgó Balázs)

    Bymartonk
    In
    Apr 05, 2016
    hozzászólás

    Heti gondolat - 2016. március 28 - április 3.:

    Az első világháborúban harcolt Gyula Sándor, a neves erdélyi hegedűművész. A háborúban elveszítette balkarját, amellyel a hegedűjét, életének egyik felét ölelte magához. Amikor hazatért, eltemetve találta feleségét, életének másik felét, aki támasza és segítsége volt mindig. Elhatározta, hogy véget vet életének. Végzetes lépése előtt azonban fölhívta az egyik budapesti szállóban lakó barátját, hogy elbúcsúzzon, és bejelentse neki szándékát. A jó barát meglepő módon nem szólt semmit, hanem odahívott egy muzsikust a telefonhoz, és három dalt játszatott el vele.

    Az első az volt, amellyel Gyula Sándor egykor szerelmet vallott feleségének. Jusson eszébe: akinek voltak szép napjai az életben, annak érdemes azért élnie, hogy emlékezzék ezekre a szép napokra.
    A második a Rákóczi induló volt. Jusson eszébe: van hazája, amely őt megbecsüli eddigi munkájáért, szereti, és számít rá továbbra is.
    Végül eljátszatta az „Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott…” kezdetű egyházi éneket. Jusson eszébe: amióta Jézus eljött a földre, azóta nincs értelmetlen élet. A hegedűművész nem lett öngyilkos! Hegedű nélkül, feleség nélkül, fél kar nélkül, de egész szívvel vállalni tudta az életet. Belátta, hogy ilyen csapások ellenére is lehet értelme az életnek.

    Barátján keresztül maga a feltámadt Jézus Krisztus mentette meg, aki a három dalon keresztül még három nagyon lényeges dolgot is üzent, ha belegondolunk:

    • volt múltja. Nagyon szép karriert futott be, művész lett belőle. Amikor magához ölelte hegedűjét, másoknak is üzeneteket közvetített, megörvendeztetett, vagy éppen bánat idején vigasztalta őket.
    • van jelene, hiszen van hazája, amely megbecsüli munkájáért.
    • van jövője is, hiszen lehet Krisztusa is, ha mellette dönt. S ha ez a döntés megszületik, akkor nem értelmetlen az élete.

    Különféle módokon érinthet meg minket is a feltámadott Krisztus, AKIT már nem köt sem tér, sem idő, hiszen zárt ajtókon keresztül is megjelenik tanítványainak. És nemcsak nekik, hanem mindenkinek, akiben megszületett a húsvét hite. Mindenkinek, aki nemcsak húsvétkor, hanem egész húsvéti időben húsvétot ünnepel, mert tudja, hogy az igazi hitet nem lehet elhallgatni, azt VALÓBAN ÜNNEPELNI KELL. Mi legtöbbször gyászoljuk a hitet, s nincs meg bennünk a Szentlélek tüze, amelyet a Feltámadt Krisztus ajándékoz nekünk. Nem véletlen, hogy körülöttünk és mellettünk kétkedő Tamások várják, hogy élő hittel tanúskodjunk arról, AKI bennünk van!

    A föltámadt Jézus örömhíre ma nekünk is szól: Békesség nektek! Ne féljetek!

             Ízlelgessük kicsit magunkban ezt az ősrégi köszöntést. Lehet egész héten át a mi mindennapi imánk: Feltámadt Jézus Krisztus, tölts el engem a te békéddel! Nem azzal a békével, amelyet a világ ígér és ad! Nem azzal a békével, amelyért földi uralkodók harcolnak, és jó szándékkal akarnak – ez ideig-óráig megteremthető – hanem azzal a békével, amelyet CSAK Ő, a FELTÁMADOTT képes adni nekünk, ha kinyitjuk szívünket és befogadjuk Őt életünkbe.

    (Sajgó Balázs)

    Bymolnarj
    In
    Mar 21, 2016
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 22,14 - 23,56 >>>

    Heti gondolat - 2016. március 21-27.:

    Jézus Krisztus szenvedéstörténetében első olvasásra nagyon sok negatív szereplőt találunk. Hosszabb megfigyelés esetén is ugyanez a helyzet: Péter tagadása, Júdás árulása, a tanítványok megfutamodása és szétszéledése – nagyon kevés kivétellel! Ha Jézusnak Jeruzsálembe való „dicsőséges bevonulását” szemléljük, akkor még sok más szerep elénk tárul: olyan emberek hajlongása Jézus előtt, akik aztán megfeszítésére „szavaznak”, stb.

    Ami engem mindig megdöbbent ebben az eseménysorozatban, az a távolról kritizáló ember, akinek nincs bátorsága felvállalni azokat a gyöngeségeket, amelyeket másokban felismer! Nem védem az eddig felsoroltakat, de róluk tudjuk, hogy valami megváltozott bennük. Péter tagadott, de aztán ,,kiment és keserves sírásra fakadt'' (Mt 26, 75), tehát megbánta bűnét. A szenvedéstörténetből kitűnik, hogy még Júdás sem volt megrögzött bűnös. Amikor látta, hogy Jézust elítélték, ,,megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapnak és véneknek: Vétkeztem -- mondta --, elárultam az igaz vért'' (Mt 27, 3--4). A szétszéledt tanítványok is beismerték gyengeségüket.

    Ma is ez van egyházunkban. Joggal kifogásolható a Péterek tagadása, a Júdások árulása, az egyházhoz hű emberek hirtelen elfordulása, a mindig tapasztalható bűn.

    Ami fájdalmas, hogy mindezt azok a keresztények állítják, akik ugyanazokkal a hibákkal küzdenek, de csak távolról figyelik közösségeink életét. Kritizálják a keresztények „gyengeségeit”, de ők maguk nem képesek javítani rajtuk részvételükkel, hozzáállásukkal. Ez a komolyabb baj: valakit vagy valamit távolról kritizálni, s közben semmit sem tenni érte. Innen már csak néhány lépés, és érzéketlenné válunk!  

    Legyen bátorságunk felvállalni gyengeségeinket, társuljunk azokhoz a „gyengékhez”, akiket egyházi közösségeinkben nagyon észreveszünk negatív értelemben – és segítsük őket. Különben félő, hogy érzéketlenné válunk mások szenvedései iránt, akikből a szenvedő Jézus tekint ránk!

    A Nagyhét gyakorlatai és szertartásai segíthetnek ebben!
    Áldott hetet!

    (Sajgó Balázs)

    Pages