Languages

Search form

    Heti útravaló

  • Bymartonk
    In
    Oct 07, 2019
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 17,5-10

    Heti Útravaló október 6-13.:

    Az ószövetségi olvasmány (Hab 1,2-3; 2,2-4) Habakuk próféta könyvéből vett szakasz, amely a próféta látomását tárja elénk. A látomás első részében a próféta kérdéseit és panaszát fogalmazza meg: bármerre tekint a világban, a legtöbb helyen erőszakkal és romlottsággal találkozik. A látomás befejező része Isten biztatásával zárul: az igaz élni fog hűségéért!

    A hűség a kulcsszó. Ebben a szóban benne van a kitartás, az állhatatosság és az Isten jóságába vetett hit. A hit pedig bizalmat jelent. A hit olyan híd, amely megtart, amikor az ijesztő mélységek fölött járunk. Ezzel a híddal FELÜL TUDUNK EMELKEDNI, EGY KICSIT ISTEN SZEMÉVEL LÁTNI, ÁTMENNI A MÉLYSÉGEKEN IS!

    Ma is vannak mélységek, ma is sok nyomorúságot és borzalmat látunk, ha körülnézünk. A hit ajándéka rávezet arra a hídra, amely biztos átjáró Isten felé egy egész földi életen át.

    A hit ugyanakkor látás – belső látás is. Amikor rálépünk az ingatagnak tűnő hídra, Isten megmutatja magát és megérezzük, megtapasztaljuk a legnagyobb biztosságot. Isten sem tud addig megmutatkozni, amíg nem lépünk rá a hit hídjára. Ez a hit aztán hegyeket mozgat. A gyermek hite a feltétel nélküli ráhagyatkozás.

    Hogy lehet megőrizni ezt a hitet? Úgy, hogy ezt a felülről kapott ajándékot nem magunknak tulajdonítjuk.

    A hit megőrzéséről beszél Szent Pál apostol Timóteus tanítványához: éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán benned él. Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. (2Tim 1,6-8)

    Éleszd fel a benned lévő hitet. Egyértelmű mondat. Feléleszteni azt, ami már bennünk van, bennünk szunnyad. A kézföltétel mozzanata benne van a keresztség szentségének szertartásában. Benne van az áldásban, amelyet jó lenne többször gyakorolnunk. Feléleszteni, ami bent szunnyad…

    Amikor az apostolok kérik Jézustól, hogy növelje bennük a hitet, akkor érzik, hogy nem elég az, amit ők „produkálnak”. A hitet ugyanis nem lehet kitermelni, „produkálni”.

    Nekünk is jó lenne gyakrabban kérni, hogy az Úr újraélessze szunnyadó hitünket.

    Ha csak saját magunkra támaszkodunk, „önálló hittel” fogunk élni, amely nem tud megtartani. Az általunk épített híd könnyen leszakad… Persze, hogy nekünk is dolgoznunk kell rajta, de nem egyedül, hanem bízva, kérve, hálát adva, dicsőítve, állhatatosan, kitartással.  

    Működjünk közre Istennel, hogy a bennünk szunnyadó erőt felélessze, és igazi életünk legyen.

    Nemcsak a jövő héten! smiley
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Sep 30, 2019
    hozzászólás

     EVANGÉLIUM (Lk 16,19-31)

    Heti gondolat szeptember 30 – október 6.:

    A dúsgazdag és a szegény Lázár evangéliumi története első olvasásra vagy hallásra azt sugallhatja, hogy Jézus a szegényeket felpártolja – ami egyébként teljesen igaz! – és a gazdagokat elítéli.

    Tényleg ez és ennyi lenne ezen evangéliumi rész tanítása, tanulsága?

    Ez felszínes értelmezés lenne. Már csak azért is, mert vannak olyan szegény emberek, akiknek lenne lehetőségük dolgozni, de „hozzászoktak” állapotukhoz és nem igazán változtatnak életmódjukon. Bár tagadják, de tudat alatt – lelkük mélyén – megelégednek azzal a segéllyel, amit kapnak…

    Ugyanakkor vannak olyan tehetős emberek is, akik talán pontosan azért lettek gazdagok, mert volt és van bátorságuk kockáztatni, és tudnak adakozni is. Életük úgy alakult, hogy egy időre több vagyonnal rendelkeznek. Persze, hogy nagyobb a veszélye annak, hogy – hozzászokva gazdagságukhoz – érzéketlenné váljanak mások szüksége és szenvedése iránt. Ellenben vannak az előbb említett szegények, akik megszokták „rászorulásukat” és lelkükben ők sem igazán nyitottak Isten szeretetének befogadására.

    Lehetne vitatkozni ezzel a gondolatmenettel, de nekünk itt most az a lényeg, hogy Jézus miért mondja el ezt a példabeszédet? Ha csak a saját okoskodásunk vezérel e történet elemzésében, akkor elmegyünk a lényeg mellett…

    Jézus – mint már annyiszor – és mint a hűtlen intéző esetében is (Lk 16,1-13) úgy beszél Péterhez, hogy értse Pál is. E példázatban is a farizeusokról és a vallásosságukban beképzelt emberekhez beszél, csak nagyon tapintatosan teszi, mert nem akarja őket sértegetni. Figyelemreméltó Jézusnak ez az érzékenysége! Persze, hogy lesz idő, amikor nyíltan korholja is őket, de az egy következő lépés. Az első lépése neki mindig a kedves tapintatosság!

     Jézus tehát a farizeusok keményszívűsége miatt mondja el ezt a példázatot, hiszen ez a dúsgazdag őket jelképezi. Azokat, akik valójában nem tesznek semmi rosszat, de már jót sem, mert érzéketlenné vált a szívűk. Ismerik kívülről a tanítást, de nem engedik közel szívükhöz. Belülről távol állnak, megkeményedett a szívük.

    A tanítást kívülről ismerni és nem követni – ez a farizeizmus egyik fontos ismérve.

    Ha közel engedjük Jézus szavát szívünkhöz, akkor kevés a valószínűsége annak, hogy megkeményedjék a szívünk.

    Az érzékenység és a nyitott szem megtart abban a „szent nyugtalanságban”, hogy az apró dolgokra is figyeljünk. Egy barátság, egy őszinte kapcsolat is tönkre tud menni, ha időnként nem figyelünk az apró részletekre – hiszen életünk részletekből és apróságokból áll össze (persze, ez nem azonos a kicsinyeskedéssel!).

    Jézus erre a nagy veszélyre figyelmeztet: vigyázzunk, hogy miközben „normális” életvitelt folytatunk hétköznapjainkban, maradjunk érzékenyek tanítása iránt és járjunk nyitott szemmel a világban: vegyük észre azokat a „koldusokat”, akik szeretetünkre, apró figyelmességeinkre, mosolyunkra éhesek!

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Sep 23, 2019
    hozzászólás

    Heti gondolat szeptember 23-29.:

    EVANGÉLIUM Lk 16,1-13

    Az evangéliumi rész a hűtlen intézőről szól, aki kétszer is becsapja urát, mégsem bocsátják el munkahelyéről, kap egy utolsó esélyt ügyeskedése, „élelmessége” miatt.
    Ha magunkba nézünk – szerintem – már kaptunk mi is két esélynél többet…
    Most egy olyan képzeletjátékra hívlak, amelyet már lehet, hogy ismersz és olvastad. Én is ismertem, mégis elgondolkodtat – újra meg újra! smiley
    Ez legyen jövő heti feladatunk.

    Képzeljük el, hogy megnyerünk egy versenyt, és a nyeremény az, hogy a bank minden reggel 1440 lejes számlát nyit a nevünkre. Ám, mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai, pontosabban két alapszabály van:

    1. Az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőlünk, csalni nem lehet, tilos áttenni az összeget egy másik nap számlájára, csak elkölteni lehet... De másnap reggel a bank új számlát nyit a nevünkre, rajta ismét az egy napra szóló 1440 lejjel.

    2. A második szabály, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor véget vethet ennek a kis játéknak, akármelyik pillanatban közölheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz folytatása. A kérdés, hogy mit tennél ebben a helyzetben?
    Elgondolkodtató?
    - Elköltenéd, az utolsó fillérig? - Önmagadra? - Azokra, akiket szeretsz? - Idegenekre?

    Ez a varázsbank igenis létezik!

    Minden reggel ébredéskor megkapjuk a magunk ajándékát! Ezt a varázsbankot úgy hívják: idő. Minden reggel, ébredéskor kapunk 1440 percnyi életet arra a napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni másnapra, a tegnap elmúlt, és azok a másodpercek, amiket nem éltünk meg a maguk teljességében, jóvátehetetlenül elvesztek. A varázslat minden reggel elölről kezdődik, ismét kiutaltak részünkre 1440 percnyi életet, de a játékszabályok megkerülhetetlenek: a bank minden előzetes értesítés nélkül, bármikor megszüntetheti a számlánkat - az élet akármelyik pillanatban véget érhet.

    A kérdés tehát az: mit kezdünk a napi 1440 percünkkel? AZ ÉLET VARÁZSLATOS DOLOG! Sáfárkodjunk szépen smiley!

    Szeretettel,
    Sajgó Balázs
    lelki igazgató

    Bymartonk
    In
    Sep 16, 2019
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 15,1-10

    Heti gondolat szeptember 16-22.:

    A mi Urunk és Mesterünk példabeszédeiben nagyon sok, szép és érthető képpel akarja megismertetni, megszerettetni, közelebb hozni Istent, Akitől mi sokszor félünk, Akit mi olykor távolinak érzünk és gondolunk, vagy Akivel éppen kapcsolatban sem vagyunk.

    Ha félünk Tőle, akkor olvassuk el többször és lassan, engedjük közel azt a szentírási részt, amelyről az elveszett juh vagy az elveszett drachmáról szóló hasonlatok tárulnak elénk. Amikor elveszettnek, elhagyatottnak vagy éppen magányosnak érezzük magunkat, sokat segíthet annak tudatosítása, hogy Isten értünk jön. Nem hagy sokáig elveszettségünkben. Legalábbis nem hosszabb ideig, mint amennyit megbírunk…

    Az elveszettség – úgy gondolom – nem más, mint kiesés Isten szeretetének erőteréből, kiesés az Ő jelenlétének érzéséből. Ha pedig nem érezzük Jelen-Létét, Itt-Létét, apai és anyai (igen anyai!) közelségét, akkor érezzük magunkat elveszettnek és akkor nemcsak más, hanem saját magunk számára sem leszünk képesek jelen lenni.

    A másokkal való élő, igazi kapcsolat feltételezi ugyanis a SZERETŐ ISTENNEL VALÓ ÉLŐ ÉS IGAZI KAPCSOLAT meglétét. A másokkal való kapcsolat csak a NAGY KAPCSOLATBAN tud megmaradni hosszú távon. Ha nincs Istennel való élő kapcsolat, akkor nem tud lenni semmilyen más kapcsolat sem, csak rövid ideig tartó és gyorsan elillanó viszonyok.

    Istennel azonban csak akkor tudok élő KAPCSOLATBAN élni, ha szemlélem és gyönyörködöm gyakran azokban a képekben, amelyeket elsősorban Jézus tár elénk az evangéliumokban (minden más szép és élő kép, amelyet nagyszerű művekben elénk tártak, az az evangéliumokban csírájában vagy kifejezetten található meg!). Igen, élő KAPCSOLAT csak olyan Istennel lehetséges, AKI értem jön és megkeres. Olyan Isten, AKINEK a fent említett hasonlatokban megtaláljuk édesanyai és édesapai vonásait! Az elveszett juhot kereső pásztor barátaival ünnepel annak megtalálása után – az elveszett drachmát megtaláló asszony pedig barátnőivel. Az „ATYnya” Isten – ahogy egy kisfiú találóan fogalmazta egyszer ezt meg! – szép képei arra hívnak meg, hogy engedjük magunkat újra és újra megtalálni.

    A megtalálás mindig igazi és tartós örömmel ajándékoz meg, mert ezt az örömet Isten oltja belénk Szentlelke által.

    Őszintén akarjuk ezt az örömet?

    …hagyjuk magunkat Tőle megtalálni! smiley

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Május 13, 2019
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jel 7,9.14b-17 és Jn 10,27-30

    Heti gondolat május 13-20.:

    Jézus az evangéliumokban sok szép képet alkalmaz Istenre azért, hogy közel vigye Őt az emberekhez.

    A következő hétre a Jó Pásztor képét hozza elénk, amely azonban nem mindig szimpatikus sok ember számára. Talán azért van ez, mert az emberek többsége nem azt érti a Pásztor képe alatt, amit Jézus értett. Jézus Istenről és magáról úgy beszél, mint aki utánamegy az elveszettnek, visszahozza őt, személyes kapcsolatot ápol vele (név szerint ismeri mindeniket), és – ahogy a Jelenések Könyvében olvassuk – táplálja és kielégíti szomjúságukat. Beteljesíti vágyaikat. Ha így értjük, akkor elkezdjük Őt viszontszeretni, és dicsőíteni, mint ama győztes sereg a Jelenések Könyvében (Jel 7,9.14b-17). A győztes seregről több minden elmondható:

    • Először is az, hogy győztek. Úgy arattak győzelmet, hogy megmosták ruhájukat a Bárány vérében, vagyis átmentek megannyi szenvedésen, amíg eljutottak a trónig (a beteljesülésbe!). Földi életünkben ezt tapasztaljuk mi is: a szeretet sok lemondással, áldozattal jár. Valahogy úgy akarunk szeretni és úgy akarjuk, hogy szeressenek, hogy nekünk ezért ne kelljen sokat tennünk. Ez pedig lehetetlen. Az áldozat nélküli szeretet nem szeretet. A Húsvéti Bárány is ennek jelképe: odaadta önmagát teljesen azoknak és azokért, akiket szeret!
    • Másodszor: együtt és sokan állják körül a Bárány trónját. Vagyis, közösségben lelkik örömüket, együtt dicsőítik az Urat. Látszik rajtuk, hogy szeretik az Istent. Rajtunk látszik ugyanez? Lehet, hogy azért nem követik sokan a mi útjainkat, mert nem éreznek eléggé hitelesnek minket. Mi teszi az embert hitelessé? A hit megléte és kisugárzása. Ha van, kisugárzik. Ha nincs, akkor csak beszélünk Róla. Hitelessé az tesz, ha kapcsolatban vagyunk a bennünk élő Forrással. Ehhez a Forráshoz csak a Jó Pásztor képes elvezetni minket, mert Ő tudja az utat.
    • Harmadszor: a Jó Pásztor Bárány is. Szíven üt engem ez a gondolat. Nem egy felülről minket lenéző kényúr és zsarnok, hanem velünk együtt jár és értünk szenvedő Isten Fia. Jézus úgy volt Pásztor, hogy Báránnyá lett értünk. Húsvéti Báránnyá. Hát, Aki ennyire oda van értünk, azzal én kapcsolatban szeretnék lenni továbbra is, és Őt szeretném szolgálni…
    • Negyedszer: amikor az ember rádöbben arra, hogy szerethető, kapcsolatban marad Urával. Viszontszereti Őt, mert tudja, hogy Ura úgy vezet, hogy nem félre-vezet. Úgy őriz, hogy nem ellenőriz. Az ilyen értelemben vett „Pásztor-Istentől” nem fél már az ember, hanem inkább mindent odaad ezért a szeretetért.

    Ha ezen az úton haladunk, mi is pásztorokká, egymás őrzőivé – és nem ellenőrzőivé! – válhatunk. Ez az egészséges Istenkapcsolat eredménye és gyümölcse.

    Istenünk és Urunk, mint jó Pásztor jár előttünk. Néha fájdalmas „botjának” érintése, de ez nem verés, hanem jó útra terelés, útbaigazítás. Ez nélkül könnyen eltévedünk.

    Legyünk és maradjunk egymás őrzői – a jövő héten is! smiley

    Sajgó Balázs, lelki igazgató

    Bymartonk
    In
    Apr 08, 2019
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 8, 1-11

    Heti gondolat április 4-11.:

    Nagyon szép, igaz és pontos meghatározását olvastam az imádságnak: amikor az ember a lelkét Istenhez emeli és az Ő szemével próbálja nézni életének eseményeit - a mindennapokban!

    Ha megfigyeljük, Jézus először mindig imádkozik, mielőtt bármit is tenne, csak azután tanít. Egész biztosan ennek tudható be, hogy tanítása mindig rövid és határozott! Egy-egy mondatának életbe ültetése hosszú időt vesz nekünk igénybe! Ilyen ez a szentírási mondat is: az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül van!

    Jézus Isten szemével nézi az eléje vezetett nőt, de azokat is, akik eléje vezetik.

    Első lépésben időt ad - elsősorban önmagának! Elsősorban azért, mert lát. Látja az eléje vezetett nő lelkét, de azokét is, akik eléje vezették! Látja a nő megszégyenített állapotát, hiszen nincs bátorsága még szembenézni sem Jézussal! Látja a kövezni akarók lelkét is, hogy azok, saját rejtett bűneiket ítélik el az asszonyban.

    Le kell győznie indulatát, hogy ne durván teremtse le őket, hanem finoman világítsa meg azok hibáit is! Ezért hajol le a földre, ezért ad időt önmagának!

    Mekkora tanítás ez is: mielőtt kimondaná az egymondatos házi feladatot, megtanít arra, hogy először önmagunkat neveljük! Ne egyből mondjuk ki azt, ami a szívünkön van, mert azzal még nagyobb sebet ejthetünk! Ezért nem vagyok híve annak, hogy egyből le kellene teremteni és tiporni valakit a sárga földig. Inkább megkérdezni Istentől, hogyan járjunk el bizonyos nehéz helyzetekben! Semmiről sem kell rögtön dönteni: a legsürgősebb döntések is várhatnak pár csendes percet! Ezért veszélyes az a magatartás, hogy rögtön kimondom, ami a szívemen van - nem vagyok tekintettel a másikra, és ez egy önző magatartás!

    Ezután következik a házi feladat: az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül van…

    Jézus második tanítása, hogy nem menti fel az asszonyt, de tudja, hogyan mentheti meg őt!

    A felelősség alól nem vagyunk felmentve, de a bűnök alól megmenekülünk, ha Jézus lábai elé ülünk és szembesülünk saját vétkeinkkel, mint az az asszony!

    A házi feladat ekkor ez: menj, és többe ne vétkezz! Nézem, ami előttem van, hagyom, ami mögöttem van. Persze, ettől még el kell viselnem korábbi magatartásom és bűneim következményeit, de előre nézek.

    Jézus nem hánytorgatja a nő bűneit, nem indít büntetőjogi eljárást, hanem egy új perspektívát ad: azt beépítve, ami mögötted van, nézz előre, tekints arra, ami előtted van.

    A harmadik tanítás a tömegnek szól: menjetek, és többé ne ítélkezzetek, mert nektek is van bőven - ha nem házasságtörés, akkor más egyéb. Ki-ki maga tudja!

    Feladat: Az ima legyen mindig az első helyen! Legyen szívünk első gondolata minden nap az Istené és ne utolsó menekvésünk! Azért legyen ez így, mert az a lélek felemelése Istenhez azért, hogy az Ő szemével lássuk a saját valóságunkat és a másét is!

    Áldott Hetet!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Apr 01, 2019
    hozzászólás

    Heti gondolat április 1–7.:

    A Szentírás egyik legismertebb szakasza segít bennünket a következő héten Istennel való kapcsolatunk mélyülésében. Ez a szakasz a tékozló fiú története.

    Amikor Jézus példabeszédet mond, abból kell kiindulnunk, hogy ezekben a jóságos, szerető, irgalmas és mennyei Atyáról beszél. A példabeszédek által Őhozzá akar közelebb vinni. Azt szeretné, hogy ismerjük fel a „Tékozló”, vagyis szeretetét fecsérlő és pazarló Isten képét. Ez nem jelenti azt, hogy tetteinknek nincs következménye – sőt: amikor rossz tetteink következményét viseljük, Isten azokban is velünk van, azokon is végigvezet, hogy tanuljunk belőlük. Ez történik elsősorban a tékozló fiú történetének fiatalabb szereplőjével, aki kikéri az örökséget.

    Ennek értelmében, amikor a kisebbik fiú kikéri az örökséget, nem tesz mást, mint azt, hogy atyját holttá nyilvánítja. Az örökséget ugyanis a szülő halála után osztják. Ez számunkra azt jelenti, hogy tékozló gyermekekké, emberekké válunk abban a pillanatban, amikor Istent az életünkből kizárjuk és holttá nyilvánítjuk. Annyira önállókká válunk, hogy kizárjuk Őt az életünkből. Ekkor még nem vagyunk egyáltalán tudatában annak, hogy Isten nem akarja elvenni önállóságunkat fejlődésünkben, hanem szabad embereknek álmodott meg. Ez azt jelenti, hogy növekedésünket, önállóságunkat akarja, de úgy, hogy közben Szentlelkének sugallataival kísér, mert Őáltala, Ővele és Őbenne gyorsabban haladunk a teljesség felé. Amikor az igazi felnőttség felé vezető útról kizárjuk az Ő mindentudó és gondviselő segítségét, akkor máris eltértünk velünk kapcsolatos álmától. Magunktól akarunk fejlődni, önállósodni és felnőtté válni. Ez az önfejűség pedig eltávolít Istentől, magunktól, sőt embertársainktól is.

    Isten nemcsak kiadja az örökséget, hanem megengedi, hogy végigjárjuk azt a poklot, amelyet mi teremtünk magunknak. A jó hír ebben az, hogy ott is Velünk van, csak mi nem látjuk – az eltávolodás következtében. Amikor azonban serdülő makacsságunk legmélyére érünk, akkor következik a „magábaszállás” lépése. Ekkor sejtjük meg, hogy a poklunkban is ott van az Isten, de nincs bátorságunk szemébe nézni. Ez a szégyenérzet nehezen enged megfordulni, de az embernek itt döntenie kell: vagy megfordul és visszatér eredeti középpontjához (lényének centrumához!), vagy a semmibe hull. Isten még ezen a ponton is ad erőt, felvillantja arcát – és akkor dönteni kell. Nem mindenki dönt úgy, hogy visszatér… L. Ez az a titok, amelybe nem látunk tovább.

    A visszaút sem könnyű, de lépésenként megtehető. A kenyeret nem egyből kell felfalni, hanem falatonként esszük! smiley

    Ezután következik az a tapasztalat, amikor újra nem értjük Istent. Már vár és átölel. Sőt, ünnepet rendez. Ingyenes kegyelem. Amikor az ember ezt megtapasztalja, elkezd ő maga is ingyen szeretni. Még nem teljes ez, de legalább elkezdődik az út…

    A nagyobbik fiúk ezt nem értik. Ők mindig hűségesen, az Isten közelében vannak. Mindent teljesítenek, és ezért nem akarják elfogadni, hogy Isten ünnepet rendez a Hozzá visszatérőknek. Amint a történetből kiderül, mindez azért van, mert mindennapi munkájuk és szolgálatuk végzése közben szívükben már régen eltávolodtak Istentől, a megszokás rabjaivá váltak. Isten közelében tékozolnak, és ezért nem tudják elfogadni Isten ingyenes szeretetét. Pedig ez a történet kifejezetten Istenről szól. A jó Istenről, akit Jézus így mutat be. S ha Ő mondja, akkor én hiszek Neki. Te igen? smiley

    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Mar 25, 2019
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Kiv 3,1-8a.13-15

    Heti gondolat március 25–31.:

    Mózes meghívásának története négy gondolatot ébreszt bennem:

    1. Mózes hosszú időt tölt menekülésben, amíg Isten újra megtalálja őt. Hosszú utat kell bejárnia, amíg megtalálja lényének centrumát, középpontját és így – az Istent és önmagát. Ahogy elhagyjuk a gyerekkort, mi is bejárjuk ezt az utat. Bár lelkünk mélyén érezzük a nyugtalanságot, hogy Istentől jövünk és Hozzá kell visszatérnünk, mégis a menekülés útját választjuk. Ez talán azért történik így, mert félünk találkozni Vele és saját magunkkal. A kettő együtt jár: nem találkozhatunk Istennel igazán úgy, hogy ez minket ne érintene meg egész lényünkben. Önmagunkkal sem találkozhatunk Isten nélkül.
    2. Az égő csipkebokor szent hellyé válik Mózes számára. Az a hely szent, ahol élő találkozás történik Istennel és önmagunkkal. Mózes külső szemeivel egy égő bokrot lát, de valójában lénye legmélyén gyullad fel újra Isten szeretetének tüze. A csipkebokor látványa belső élményt – istenélményt – szül és ettől kezdve Mózes szíve Istenért ég. E tűz nélkül lapos és keserű az élet, de ezzel a tűzzel minden értelmet nyer, még a szenvedés is.
    3. „Az égő csipkebokor” küldetése. Nem maradhat Mózes az istenélmény helyén. Rádöbben, hogy nem is kell maradnia, mert Istent szeretetének tüze felgyulladt bensőjében és Istent hordozza, bárhová is megy. Sőt, Isten hordozza Mózest, mert ezután hagyja, hogy Isten vezérelje. Mózes elkezd Istennel járni. Amikor valakivel együtt járunk – ahogy a szerelmesek is teszik – akkor szavak nélkül is értjük egymást.
    4. Mózes a többiekhez küldi az Isten. Nem maradhat egyedül. Küldetésünk mások felé irányít, mások felé fordít. Fontos az egyéni hitélet, szobánk csendje, ahol imádkozhatunk, de ha csak bent maradunk, elalszik a bennünk égő tűz és nem fogunk gyümölcsöt teremni. A tüzet mások felé is vinnünk kell. Ez egy belső kényszer, egy belső indíttatás. Ha ez nem történik meg, kereszténységünk beszűkül és életünk megmerevedik.

    Adjunk időt magunknak, hogy legyen időnk másokra.

    Áldott hetet!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Mar 25, 2019
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Ter 15,5-12.17-18 és Lk 9,28b-36

    Heti gondolat március 18–24., Nagyböjt második hete:

    Amikor megszülettünk, kitörtünk egy burokból, ahol addig biztonságban éltünk, de tovább kellett lépnünk. Fájdalmas ez az első elszakadás. Aztán az Élet továbbhív, nem hagy békén, és ez további fájdalmas elszakadásokat eredményez. Az Élet akkor él, ha mozgásban van. Ez az Élet a bennünk élő Isten. Ő hívta Ábrahámot, és mindenkit Ő hív, tovább és tovább. Ha nincs bátorságunk élni – vagyis állandóan továbblépni Istennel, egymással és önmagunkkal való kapcsolatunkban, akkor megkeseredik ittlétünk. Ne féljünk az elszakadás fájdalmától. Ha nem lépünk, az is fog fájni…

    Ábrahám nem azért vált naggyá és a hit modelljévé, mert Isten kiválasztotta, hanem azért, mert Isten meghívására továbblépett. Istennel járt. Ahogy a szerelmesek járnak… Isten szenvedélyesen akar velünk járni, és mindig vannak ötletei, hogy elragadjon és magával sodorjon Szentlelkével.

    Ahhoz, hogy a továbblépés bátorságát vállalni tudjuk, szítani kell a bennünk levő tüzet, kapcsolatban kell maradni a bennünk élő Élettel, Istennel. Ehhez szükséges az én-idő, az elvonulás, az Istennek adott idő.  Ha elvonulunk egy magas hegyre, minden másképp látszik, a hétköznapi gondjaink és bajaink viszonylagossá, másodlagossá válnak, mert megtapasztalhatjuk, hogy az Élet él és élni akar. A bennünk élő Élet élni akar. Ez Isten. Ő akar továbbvinni.

    Addig nem lesz megvilágosodás, nem lesz Isten-élmény (Istennel való élő találkozás!), amíg nem vonulunk el, ha 24 órára is. A Szent Negyvennap – nemcsak Nagyböjt! – ilyen elvonulás, ahol szembe merünk nézni félelmeinkkel és rádöbbenünk, hogy MINDEN EGYBETARTOZIK. Szenvedés nélkül nincs dicsőség – Jézussal Mózes és Illés a szenvedésről beszélgetnek, pedig a dicsőség fénye ragyogj be őket. Istennél fény és sötétség együtt van, de mi harcolunk a sötétség ellen! Pedig nem szabad harcolni, mert legyőz. Sötétség nélkül nem tudjuk értékelni a világosságot.

    Szükségesek a bontómunkások is ahhoz, hogy valami új épüljön… Az Élet él és élni akar. A bennünk levő Élet is élni akar bennünk. Ő Isten. Ha vele járunk, élünk. Ha nem vesszük tudomásul, éldegélünk. Dönthetünk! smiley

    Áldott Hetet!
    Sajgó Balázs

    Bymartonk
    In
    Mar 04, 2019
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Lk 6,39-45

    Heti gondolat március 4-11.:

    Ha a szentírási részben olvasható bölcsesség-sorozatot röviden kell összefoglalnom, akkor a tanítvány és a mester útja címet adnám, mert az igazi tanítvány a Mesterrel együtt jár! Ha még rövidebben kellene összefoglalnom a lényeget, akkor csak a tanítvány útja maradna, mert a mester vezet, de akkor igazi mester, ha közben ő is tanítvány marad. A lényeg megtalálásban öt egymással összefüggő kép segített:

    • a gödör képe: talán mindenki számára ismerős látvány az, amikor két részeg támogatja hazafelé egymást! Ha egy ittas állapotban levő ember viszont józanra támaszkodik, jobban halad! :) A lényeg, amit ki kell emelnünk: legyen bennünk alázat, hogy lássuk, hol tartunk. Ha pedig bizonytalanságot érzünk, ne féljünk segítséget kérni! Ebben az első képben benne van a második is, ahogy követjük Jézus mondásait:
    • az út képe: úton vagyunk. Jézus is állandóan úton van! Minden épelméjű ember tudja azt, amit Victor Hugo is megfogalmazott: nincs beteljesedés, csak a halálban. Fejlődésre ítélt lények vagyunk – fogalmaztam meg egyszer magamban. Aki azt hiszi, hogy megérkezett, élő halott.
    • a tükör képe: nézzünk gyakran tükörbe, hogy észrevegyük a szálkát saját szemünkben. Sokszor akarunk mi másokat megjavítani, de magunk számára nem szánunk elegendő időt, mert szembenézni magunk valóságával kellemetlen. Az ima lényege is ez a szembenézés lenne egyrészt! Ha az ima nem szembenézés magunkkal, félek, hogy nem átütő és igazi ima! Nyilván úgy, hogy Isten dicsőségét és dicsőítését helyezem szem elé. Az Ő fényében meglátom magamat is. Az ima a valóság, saját valóságom tudomásulvétele. Ha csak szövegelés, akkor akadály abban, hogy találkozzak Istennel.
    • a gyümölcs képe: látunk egy szép gyümölcsöt, ízleljük ízét. Vagy időnként hálálkodunk munkánk gyümölcséért. De ha rossz a gyümölcs, az is látszik. Amit dolgozunk és teszünk, és ahogy dolgozunk, meglátszik majd a gyümölcsön. 
    • tiszta szív képe: az eredmény! Ami a szívemen, a számon. Az olvasmány külön részletezi, hogy a szavaink elárulják belső gondolatainkat.

    Úton vagyunk, gödörbe esünk, időnként megállunk és tükörbe nézünk, hogy lássuk, hol tartunk. Néha más segít nekünk, mert a tanítvány mindig tanul. Ha egyebet nem, akkor azt mindenképp fontos megtanulnia, hogy akkor vagyunk jó úton, ha le tudunk hajolni másokhoz, az ő szintjén megérteni a másikat és nem elítélni őt. Ha pedig jó az út, érezzük a gyümölcsöt és tisztul a szívünk. Szavaink mindenképp elárulnak!

    Figyeljünk szavainkra, mert szívűnkről beszélnek! smiley Jó figyelést! smiley

    Sajgó Balázs

    Pages