Languages

Search form

    Nincs kedvem – hányszor érezzük, gondoljuk és ki is mondjuk e két szót

  • Bymartonk
    In
    Oct 02, 2017
    hozzászólás

    Heti gondolat október 2-9.:

    Nincs kedvem – hányszor érezzük, gondoljuk és ki is mondjuk e két szót mindennapi életünkben.

    Nincs kedvem dolgozni. Sokszor elgondolkodom e kijelentésen. Amikor egészségileg nem érzem jól magam, akkor ez teljesen érthető, hiszen fáradt a szervezetem, és pihenésre van szüksége. Amikor nem pihenek eleget, ugyanez a helyzet, és ilyenkor könnyen eluralkodik rajtam a kedvtelenség érzése.  Aztán mégis elindulok, és – mivel kötelességem – végzem rutinszerűen mindennapi feladataimat.

    De mi van akkor, amikor egészségileg sincs különösebb bajom, esetleg nem is vagyok annyira fáradt és mégsincs kedvem tenni a dolgomat? Ilyenkor jó lenne kicsit elvonulni, és megkérdezni magunktól: miért nincs kedvem dolgozni? És ha tényleg belefáradtam teendőimbe, amelyeket esetleg évek óta végzek, akkor van bátorságom feltenni a kérdést, hogy mi történik velem és bennem? Mi a bajom a munkámmal? Vajon nem kellene egy sokkal fontosabb kérdést feltenni ilyenkor: mi a bajom magammal, miért nem érzem jól magam a bőrömben?

    Ha ugyanis a munka nem tesz ÁLTALÁBAN boldoggá, akkor lehet, hogy életkedvemet kellene felülvizsgálnom először, és azután azt is, hogy tényleg azt a munkát végzem-e, amelyben kedvemet találom? Tudok-e életet vinni a munkámba, és van-e bennem életkedv? Van-e kedvem élni és dolgozni? Olyan egymással összefüggő kérdések ezek, amelyek végülis egész egzisztenciámat érintik.

    Isten pedig mindenképp életre teremtett, amelyhez kedvünk kell legyen. A munka pedig életünk jelentős része, amelyhez szintén kedvünk kellene legyen. És ha nincs, vajon miért? Hiszen Isten az Élet Istene és mindenképp javunkat akarja. Akkor hová lett a kedvünk…?

    Demjén Ferenc énekes szavai jutnak ilyenkor eszembe, amelyet a Nagy Utazás c. dalában énekel: „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál, hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz, Az a régi égi láz…

    Egészen bizonyos, hogy életre lettünk teremtve, s az élet pedig általában jókedvvel párosul. Ha nem történt semmilyen tragédia, akkor miért veszítjük el azt a régi égi lázat, amellyel járnunk kellene nagy utazásunkat? Miért veszítjük el kedvünket?

    Lehet, hogy túl sok a kérdés, de az egész – véleményem szerint – oda vezethető vissza, hogy vissza kellene térnünk a valóban élő Istenhez. Aki ugyanis élő kapcsolatban él Istennel, az általában nem kedvtelen ember, hanem minden nehézség közepette is van kedve meghallani Isten szavát és azt követni bármi áron. Csak azért, mert élő és személyes kapcsolata van Istennel.

    A szentírási rész példabeszédében is ugyanerről van szó. Amikor Isten meghívott erre az életutazásra, belénk ültette azt a „lázat”, és azt a vágyat, amellyel át tudunk menni az életen Ővele, és ha néha el is kap a kedvtelenség, mégis úgy cselekszünk, mint az a példabeszédbeli fiú, aki MÉGIS kimegy a szőlőbe, és dolgozik.

    Van kedved élni? Van kedved dolgozni? Van kedved imádkozni, Istennel élő kapcsolatba lenni? Ha újra elindulsz, feltör az a régi égi láz, amit csak a személyes, Istennel való kapcsolat adhat, és visszanyerheted életkedved, munkakedved smiley

    Jókedvű hete(ke)t!  

    (Sajgó Balázs)