Languages

Search form

    Önkéntesség Hete

  • 2014. Május 16.
    Címkék: 
    hozzászólás
    Önkéntesség Hete

    Május 12-18. között zajlik országos szinten az Önkéntesség Hete. A Gyulafehérvári Caritas szervezet Sepsiszentgyörgyön ez alkalomból figyelemfelhívó , önkéntességet népszerűsítő kampányt szervezett a város középiskoláiban, hogy ismerjék meg, próbálják ki az önkéntességet, szerezzenek élményeket.

    A Sokszínű Caritas programsorozat e heti témája az önkéntesség volt, a szerdai találkozón az érdeklődők és a szervezet önkéntesei között kialakult beszélgetésben az önkéntes tevékenységek, programok bemutatása mellett személyes tapasztalatok is elhangzottak. „Három és fél éve önkénteskedek, és ez idő alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem, párhuzamosan háromféle tevékenységben veszek részt. Örülök, hogy ide tartozok, hogy segíthetek” (Marika). Zsuzsa elmondta, hogy a közel négy év alatt, mióta önkéntesnek jelentkezett, a szervezet majdnem minden rendezvényén részt vett, kedvence a nyári önkéntes tábor. Kinga, egy háromgyermekes édesanya aki mint érdeklődő jött el a beszélgetésre, elismerő szavakkal nyilatkozott az önkéntesek munkájáról, odaadásáról: „Csodálom, és értékelem azt az erőfeszítést, amit tesznek, mert azt az időt el lehetne tölteni a facebookon, vagy el lehetne kávézni a szomszédasszonnyal .” Mesélt arról is, hogy mennyire jó volt a gyerekeinek, amikor részt vettek a Caritas által szervezett „Négyszöglető Kerek Udvar” és más gyerekprogramokon, mert ott játszottak is, „vásároltak” is, megdolgoztak azért, amit kaptak, és ez olyan élményt nyújtott nekik, ami után már széles mosollyal és örömmel csordultig telve lehetett hazamenni. Az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy milyen önkéntes tevékenységekbe lehet bekapcsolódni: az egynapos rendezvénytől az egyhetes önkéntes táborig.

    Egyik ilyen alkalom a jövő hét végén zajló akció, melynek során a zabolai Csipkés tábort újítják fel 30 önkéntes segítségével. Az itt elvégzendő munkák sora: takarítás, cserépadogatás, csiszolás, festés, meszelés és más felújítási munkálatok. Az önkéntesek pénteken, 23-án 16:30-kor indulnak Sepsiszentgyörgyről, vissza pedig vasárnap 14:30 órakor. Az önkéntesek hálózsákot és munkaruhát kell hozzanak magukkal. Keddig, május 20-ig lehet jelentkezni Kovács Hajnalkánál a Caritas székházban (Kós Károly u. 11. szám), vagy a 0735-735165-ös telefonon, hajnalka.kovacs@caritas-ab.ro emailcímen.

    SZÓLJON HOZZÁ

    Hozzászólás