Beszélgessünk, de hogyan? - Gyulafehérvári Caritas

Languages

Search form

    Beszélgessünk, de hogyan?

  • 0 hozzászólás
    Beszélgessünk, de hogyan?

    Kommunikáció demens – Alzheimer-kóros személyekkel

    A III. Alzheimer Cafén elhangzott előadás kivonata

    Eredményes kommunikációnak nevezzük, amikor az egyik személy üzenetét egy másik személy helyesen érti meg. Ez a verbális kommunikáció. A non-verbális kommunikációhoz tartozik a mimika, a szemkontaktus, a hanglejtés, érintés. A testbeszédet metakommunikációnak nevezzük. Azonban a demenciával élő személy és az őt körülvevő környezete között számtalanszor felmerül a megértés zavara. Amikor a kommunikációra gondolunk, vonatkoztassunk el a beszédtől, a verbális kommunikációtól, és figyeljük meg a metakommunikációt, amely egymás megértésének a szakirodalom szerint legalább 65–70 százalékát teszik ki. A mimikában, a metakommunikációban vannak olyan ismert kódok, amelyek segítenek a másik személy megértésében, függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszél, vagy milyen kulturális környezetben élt. A demenciával élőkkel való munkában erre fókuszáljunk.

    Figyelembe kell vennünk a gondozott személy kognitív nehézségeit, a mi dolgunk az, hogy megértsük és megértessük magunkat, és ebben a folyamatban a kommunikáció a bizalmat, a partnerséget kell szolgálja. Az értelmetlennek tűnő mondatoknak is van kibontható jelentése, fontos üzenete számunkra, csak rá kell jönnünk!

    Megérti-e őt a környezete, amikor éppen arról számol be 87 évesen, hogy „mi heten vagyunk testvérek, édesanyám kint dolgozik a mezőn”… és már indul is feléje, keresi, hiszen kellene segíteni. Úgy érzi, a környezete nem érti meg, hiszen vagy visszafordítják, vagy bezárják a szobába. Ezt a mondandóját körülbelül tíz percenként megismétli, közben egyre nyugtalanabbá válik, mivelhogy a fia, aki „ mindent tud” az édesanyja életéről folyton félbe szakítja, szinte már a magasabb ABC-soraival próbálja édesanyja tudtára adni,  hogy „ ne beszélj hülyeségeket, a te testvéreid, már rég meghaltak, és édesanyád már nem dolgozik a mezőn, mert ő is meghalt”, mire a demenciával élő személy nagyon elszomorodik, hiszen azzal együtt, hogy egy ismeretlen férfi nem hisz neki, nem hagyja kimenni,  még rá is kiabál.

    A pillanatnyi örömteli érzése, tova száll… ellenkezni szeretne az ismeretlennel, az idegennel… hogy márpedig élnek az ő testvérei, hiszen ma délelőtt is együtt játszadoztak, amikor az édesanyja éppen az ebédhez szólította be őket… de hiába, nem hisznek neki.  Valahol elakad a folyamat, és az örömteli érzést felváltja a keserű valóság. Mi történhetett?  teheti fel a kérdést, és ezzel együtt elbizonytalanodik, egyedül érzi magát, visszazuhan a számára ismeretlen valóságba, azt érezve, hogy nem érti meg senki. 

    A megértés kulcsa a hozzátartozónál vagy adott esetben a gondozónál, a segítőnél van.

    Amikor egy demens személy a múltban sétálgat – tegyünk vele néhány lépést, és mondjuk azt: igen, én megértem önt, látom, nagyon sok a teendője. Miben is segíthetek? Erre a kérdésre már jöhet egy olyan válasz, amely azt tükrözi a gondozónak, hogy hol tart, milyen eseménynél abban a pillanatban a demenciával élő személy. Amikor indulni szeretne, tegyünk néhány lépést vele… ha már fizikailag nem képes, akkor az emlékeibe kísérjük el, teljes figyelemmel és szeretettel. Viselkedjünk úgy, mint egy jó barát, beszéljünk úgy, mint egy jó barát. Ne szakítsuk félbe, és ne nevessük ki!  Ezzel az attitűddel a gondozott személynek és saját magunknak is segítünk.

    A kommunikációs zavarokhoz, még társulhatnak az időskorral járó fizikai akadályozottságok, mint pl. a hallási nehézség, a nyelvi kifejezésre való képtelenség, amelyek igencsak megnehezítik a megértést, az egyetértést. Azok a gondozó családtagok, akik demenciával élő személyt gondoznak, gyakran tapasztalják, hogy a gondozott személy ugyanazt a kérdést többszörösen megismétli, újra és újra azt az egy dolgot ismétli, problémája adódik egy beszélgetés elkezdésében és folytatásában. Gondozóként, segítőként, családtagként meg kell érteni, hogy miért  cselekszik úgy, és egy nagyon fontos dolgot el kell hinnünk: a demens személyek, egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy valamit nem jól cselekszenek, vagy valamit nem jól közölnek. 

    Kerüljük el a szembesítést, ne emlegessük többszörösen, hogy látod mit tettél? Ezzel nem segítünk a demenciával élő személynek.  Segíthet a kötetlen stratégia alkalmazása: „tényleg?” „ nem is tudom”, ne vezessük félre azáltal, hogy szándékosan téves információkat nyújtunk neki.

    Cselekedjünk célirányosan, olykor a kritikus helyzetek előreláthatóak és ezáltal elkerülhetőek.

    Amikor  egy probléma kikristályosodik, akkor legtöbbször akad rá gyakorlatban alkalmazható reakció.

    Fogalmazzuk meg a demens személy érzéseit, amikor aggályoskodó vagy izgatott. Ezáltal megpróbáljuk az érzéseit saját maga számára értelmezni, érthetővé tenni. Ez segíthet a megnyugtatásában.

    Ez az én életem” – az idős, demenciával élő személy életbiográfiájának ismerete elengedhetetlen. Az emlékalbum, (nem a CD) egy ember életének fontos pillanatairól tartalmaz kronológikus sorrendben képeket és feliratokat a születésétől fogva a jelen pillanatig. Segít megérteni az idős, demenciával élő személyt, és támpontokat nyújt a gondozóknak. Amikor a demenciával élő személlyel beszélünk, fontos figyelni a beszédtémára, amelyben az illető személy erősségeire és ne a gyengeségeire tegyük a hangsúlyt. Ha ismerjük a családtag, vagy gondozott életét, akkor hivatkozhatunk a régi emlékekre. Keressük meg a pozitív kapcsolódási pontokat. Kerüljük a közvetlen emlékezetre való támaszkodást, mialatt törekedjünk a hosszú távú emlékezetre. A nyitott végű kérdések zavarba hozzák a demenciával élő személyt.

    ……….

    Családokat látogatva, többször megfigyeltem, hogy mialatt a családtagok beszélgetni szeretnének egymással, a háttérben be van kapcsolva a televízió, ahonnan hol egy dübörgő reklám hasít bele, az amúgy is kevésbé érthető beszélgetésbe, vagy éppen arról számol be a híradó, hogy hol milyen baleset történt, kit zártak be, hol égett le a háztető, melyik énekes, vagy színész vált el… és sorolhatnánk. Sajnos mind negatív hatást váltanak ki, amire egyáltalán nincs szüksége sem a demenciával élő személynek, sem az őt hallgatónak. Figyeljünk arra, hogy amikor beszélgetni, avagy rá figyelni szeretnénk a gondozott személyre, akkor csökkentsük a zavaró ingereket. A beszélgetés során ne bonyolítsuk a közölni valónkat, nyújtsunk kis dózisban, kezelhető információkat. Az információ átadásánál szükség szerint, lassan, türelmesen, ismételjük meg a szavakat. A gondozó családtagok, és a segítők, kísérők saját elvárásaikat igazítsák a demenciával élő személy képességeihez, amely a lehetséges nehézségek anticipációját fogja eredményezni. Törekednünk kell a közvetlen, egyszerű, érthető, konkrét fogalmazásra, a választási alternatívák szűkítésére, hogy a közlés témája minél könnyebben érthetővé váljon. Tanuljuk, meg, hogy ne vitatkozunk a gondozott személlyel!

    A gondozott személyt erősítenünk kell a képességei megtartásában. A kommunkációban és a mindennapi tevékenységeknél figyeljünk a meglévő és felhasználható készségekre és képességekre, amelyek előhívásával sikerélménye lehet a demenciával élő személynek.

    Az „empatikus kommunikáció” saját kisfilm és az előadás hatására  az asztalnál ülők megnyíltak, meséltek saját tapasztalataikról…

    Egy 62 éves nő diagnosztizálva lett demenciával, aki azelőtt műsfél évvel még számítógépen, irodában dolgozott.

    Szinte felfoghatatlan volt a változás… összevissza beszélt – meséli a hozzátartozó. –  Hazugságként éltem meg, amiket mondott... lopással vádolt engem is, a szomszédot is... olyant is, aki arra sem járt. Akkor lett gyanús hogy nagy baj van.

    Nem akartam vitatkozni vele, de megpróbáltam rávezetni az „igazságra”, azt hittem csak téved…

    Előfordult, hogy a kályhaajtót nyitva hagyta, szenes fát vitt ki az udvarra „mert pattogott”. Utána nem mertük egyedül hagyni. El kellett fogadom úgy, mint „beteg”, fizikai állapota meglepően jó, semmi krónikus betegség, laboreredményei kiválóak. Egyre gyakrabban hallucinált, a tükörből jöttek az emberek, akikkel beszélt. Ez akkor szűnt meg, amikor a tükröt leszereltük. Előfordult, hogy a fürdőkádban aludt, mert „valaki volt az ágyában, és nem akart kiszállni onnan.” Számomra láthatatlan kötőket, szálakat húzogat, azokat át is adja... szedegeti mindenhonnan. Ma már intézményben van, „úgy érzi itt szeretik”, de közben azért úgy gondolja hogy otthon van. Régebben nem ölelt át,  most mindennap megölel."

    Férfi, akit 59 évesen diagnosztizáltak demenciával. Szereti a csendet,  se a rádiót se a TV- t nem bírja hallgatni.

    Férfi, akinél a tünetek 88 éves korban feledékenységgel kezdődtek, de rohamosan romlott az állapota, „hamarosan már a lépcsőházban is eltévedt, fognom kellett a kezét, hanem elment mellőlem felfele, vagy lefele. Az időjárási frontok nagyon befolyásolták, nehezen talál szavakat, furcsa szóösszetételek teszik érthetetlenné a beszédét, sokszor nem tudtam mit akarhat. Három hónapot volt ágyban mielőtt meghalt.

    …….

    A kommunikációs nehézség és a zavaró viselkedés miatt fokozottan szükséges megerősítéseket alkalmazni, pozitív érzelmi visszajelzéseket adni arról, hogy törődünk a gondozott személlyel, megértőek vagyunk. Nagyon rövid, világos, konkrét üzeneteket fogalmazzunk meg – a gondozott nem tud a „sorok mögött olvasni” célzásokat, utalásokat megérteni. Soha ne kezdjük el a demens személlyel a beszélgetést azzal, hogy : „Emlékszel, amikor...?” Ez a legnagyobb problémája, hogy nem emlékszik. Legyünk nagyon figyelmesek, és gondolkodjunk! Ne csak nézzünk, hanem lássunk! Nyissuk meg szívünket a demenciával élők kíséréséhez, amely egy olyan összetett világ, amelyben a szereplők a szerepeikkel együtt naponta akár többször is megváltoznak.

    A megértő kommunikáció csatornáin át, a gondozás művészetében, a hit, a figyelem, a bizalom megtartása és a szeretet visz előre.

    Dr. Kiss Gabriella, a Szent Erzsébet Idősek Otthona szakmai vezetője

     

    Ajánlott irodalom

    1. Patricia Callone, Connie Kudlacek, Barbara Vasiloff (2011): 300 jó tanács Alzheimer kórral élőknek és gondozóiknak

    Publikációk:

    1. A demens személyeket gondozó családok terhelődése, szerepfeszültsége, a gondozottak kognitív leépülése mentén. Erdélyi Társadalom 15 (2), Cluj-Napoca/ 2017
    2. Együtt a demens beteggel a gondozói szerepek labirintusában. Terhelődés, veszteség, avagy a pozitív attitűd szerepe a megküzdést elősegítő folyamatokban. Kharon, Thanatológiai Szemle, Budapest. 2017 
    3. A gondozó családok terhelődése és a családi szerepek alakulása. Carissimi – Esély fogyatékos és egészségkárosodott embereknek. Kiadja a Szlovák Humanitárius Tanács (vydáva Slovenská humanitná rada, Budyšínska 1, 831 03 Bratislava; IČO: 17 316 014), 2017
    4. Az idősek peremre szorulásának megelőzéséért. Szerk, Bereczki Silvia sa. Sokarcú irgalmasság. Vallomások, interjúk, tanulmányok. Verbum, Cluj-Napoca, 237–247. 2016
    5. Demográfiai változások, migráció hatása a szociális ellátó rendszerekre és az idősekre, Gyergyói Szemle Tudományos, Ismeretterjesztő Folyóirat II. szám 2016, Gyergyószentmiklós. 2016
    6. Erdélyi fiatalok és idősek értékdifferenciáltsága. ELTE Szociológia Doktori Iskola Kötő-Jelek, Budapest. 2016
    7.  Középsúlyos és súlyos demens betegek személyközpontú ellátásának módszere, családias közegben, illetve bentlakásos otthoni körülmények között. Párbeszéd szociálismunka-folyóirat. Vol. 2. (2015.) No. 2. 2015
    8. Az idősgondozásban dolgozók mentálhigiénéje Szerző: Dr. Berszán Lídia. 2012
    9. Kutatások és beavatkozások a mentálhigiéné területéről. 2012

    Szerk. Dr. Berszán Lídia- Kiss Gabriella (2012):

    1.  Az idősgondozásban dolgozók elégedettségének mérése. Gerontológia Szakmai folyóirat, Magyarország. 2012

    References

    SZÓLJON HOZZÁ

    0 Hozzászólás

  • Rovatunk

    Sikertörténet: a Buurtzorg néven létrehozott otthoni ápolási szolgálat világszerte elismert és korszakalkotó kezdeményezésének bemutatása.

    Kommunikáció demens – Alzheimeres személyekkel. Figyelembe kell vennünk a gondozott személy kognitív nehézségeit, a mi dolgunk az, hogy megértsük és megértessük magunkat, amelyben a kommunikáció a bizalmat és a partnerséget kell hogy szolgálja. 

    A III. Alzheimer Cafén elhangzott előadás kivonata