Languages

Search form

    A szenvedést nem lehet kívülről megérteni

  • Bymartonk
    In
    Apr 10, 2017
    hozzászólás

    EVANGÉLIUM Jn 11, 1-45

    Heti gondolat április 10-16.:

    Induljunk nagyhéten egy – a szenvedésre rávilágító – rövid gondolattal:

    A szenvedést valójában nem lehet kívülről megérteni. A szenvedés titkába csak szenvedve leszünk képesek behatolni. Jóllehet igazából nem is megérteni kellene, hanem megtanulni azzal együtt élni, feldolgozni és beépíteni életünkbe.

    A szenvedés ugyanis nem elméleti probléma még a hívő embernek sem, hanem valóság, konkrét helyzet, amellyel adott esetben meg kell barátkoznunk. A hívő keresztény úgy oldja meg, illetve úgy oldja fel a szenvedés látszólagos ellentmondását, hogy azt a szeretet árának tekinti. Szeretet nélkül nincs értelmes, boldog élet. Maga Isten az, aki szenvedésével ilyen magas árat fizetett szeretetének jeleként.

    Szeretetével szeretetet akar ébreszteni lelkünkben! És ébreszti is, hiszen minden emberben ott van valamiképpen a vágy szeretetre, de mégis félünk, amikor egészen közel jön… Talán ezért oly kevés világunkban a szeretet?

    A szakemberek vallják, hogy a ragadozó, amikor támad, szorongás, tehát félelem támad benne. Ez a félelem hajtja az ölésre, a rombolásra. Az emberben ez ugyanígy működik. A félelem, a rombolás és minden más gonoszság összefügg. Így értjük meg Szent Jánost, aki így tanít: A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet nem fér össze a félelemmel, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben. (1 Ján 4,18).

    A nagyhéten magunkat „terítsük” közelgő Istenünk elé a pálmaágak helyett, érthetetlen szenvedéseinket adjuk át neki. Adjuk át sötétségeinket, hogy rájuk világítson, átvilágítsa azokat és megtisztítson minket – a feltámadás fényével!

    Áldott Húsvétot! smiley

    (Sajgó Balázs)